Ratko
Đogatović (Gyogatovity Ratko)
Srednja
Snjegotina kod Čelinca, 1956 –
Pred
sobom
Kako je to čudno.
Kako sam neuhvatljiv sebi, i sebi nedostupan.
Sebi najbliži, a toliko dalek.
Od svih poznatih sebi najmanje poznato lice.
Ma koliko se presabirao u sebi, u ogledalu, u
drugima,
ma šta radio, kretao se ili mirovao,
uvijek sebi za korak ili dva izmičem.
Kada se gledam sa portreta ili sa fotografija,
crte lica prepoznajem, ali moj mi se lik, gubi,
u onoj traženoj živoj predstavi i potpunosti.
Već sam to ja iz minulog vremena.
A tek je nepoznanica, kako me drugi, ustvari
vide.
Nikako, nikako da uhvatim svoj lik,
u živim mijenama sebe i stvarnosti:
u onoj žuđenoj kvintesenciji,
kako se sanjam da jesam: svoj i nepobediv!
Önmagam előtt
Milyen furcsa.
Önmagam számára
megfoghatatlan és elérhetetlen vagyok.
Önmagam számára a
legközelebbi, mégis oly távoli.
Az ismerősök közül a
legkevésbé ismert arc.
Akárhogyan is szemlélem
magamat, a tükörben vagy másokban,
akármit is csinálok, mozgok
vagy pihenek,
önmagammal szemben pár
lépéssel hátrányban vagyok.
Mikor arcképemre vagy
fényképemre nézek,
felismerem vonásaim, de
alakom
az áhított élő előadásban
elveszett valahol.
Ez már én, a múltból való
vagyok.
És az igazi talány, mások
milyennek látnak.
Saját változásaimban és a
valóságban
nem, nem vagyok képes
alakomat megtalálni:
abban az áhított tömény
kivonatban
amelyről álmodok, ahol: önmagam vagyok és
legyőzhetetlen!
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése