Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. február 20., csütörtök

Kemenczky Judit William Carlos Williamsnek – Viliem Karlos Viliemsu

Kemenczky Judit portréja

Kemenczky Judit
Budapest, 1948. augusztus 9. – Budapest, 2011. augusztus 19.


William Carlos Williamsnek

ha sokáig dolgozom éjszaka és rendezni próbálom a
délelőtt és délután megtörtént eseményeket rendezni
szétszórt gondolataim és makacsul visszatérni néhány
halottra
      ha közben teát iszom      kikapcsolom a fűtést
és szellőztetek
      ha szobám falán felfedezem a
                                                     geometrikus
az önmagába visszatérő minták halvány rajza közt a
labirintus tévedhetetlen jeleit
       ha lezárom szemem és
szemhéjam belső falán kirajzolódik a némán kanyargó
vaksötét út és menekülők elcsigázott tánca
       ha egy férfi
naplójában a vereség és páratlan balsors oldalaira
találok
ha tűz örvényszín napot lenget a szél s a befagyott
folyó alól vizizene száll ráktestü csembalók cápahegedűk
és korallkürtök a szeretetlenség akkordjai
ha felismerem
némák szívében a szavak nagy zarándokútját s látom
testüket mely a törékeny ruházat alatt mint
                                               nehézsörényű
oroszlán bőg és tündököl
       ha majd véget ér ez a nap    ez az
észvesztő futás a simára döngölt agyagon a szárny és
farkcsapás legyek és férgek rohamát kivédeni
ha szétnyílt ágyam szakadéka felett szárnyas nap repül
a mérleg előtt fekete lámpákat gyújt a kéz s az
ezüsttartóban mozdulatlan szív ítéletre vár
       ha a törvény
őre fülemhez hajol üvöltve és szól: itt nem mehetett be
senki más mert ezt a bejáratot csak neked szánták most
megyek és becsukom
igen ha a szentély mélyén arcomba vág a hó s
                                                      megfeketült
vásznakról közeledő lépteimre visszhangzó kiáltás felel
ha kifaragtam fuvoládat amin majd te játszol s
                                                      elnevezem
Aruziétnek a vesztőnek
ha világosság és sötétség kettős
tekintete hirtelen egymásba olvadnak
akkor leengedem végre a sárga redőnyt s mezítelen
                                                        talppal
a konyha kőkockáin táncolok s halkan dúdolom
neked és magamnak:

hiány ó hiány
idegen hullámverés ajkait kóstoló FÉNY Te
kit a megragadott emlékezet sóból és a tenger
hulladékaiból faragott szobrok közé képzel a
lerombolt színház kőpárkányaira hol a magashomloku
álarc repedéseiből kettétört arc figyel hol a sötét
selyem és lószőrparókát a tenger apró fekete madarai
tépdesik te akkor oszthatatlan adományaiddal a SZINÉSZ
megkínzott szemhéjára hallgatag szájára s a felfelé
fordított tenyéren átzúduló idő szenvedélyes ábráira
szállsz
       add vissza közömbös szívemnek add vissza
félelemtől szorongástól megtisztult tetemnek az
öröm könnyű nyelvét melyet a mélységek áramlata
a csupa árulás és csupa megbánás a nekilendülés
és visszahullás számtalan mozdulata a vastrónusán
izzó szibilla
egyetlen engedékeny intésére szült



Viliem Karlos Viliemsu

ako tokom noći dugo radim i pokušavam srediti
preopdnevne i popodnevne događaje srediti
svoje razbacane misli i tvrdoglavo vratiti se do nekih
umrlih
     ako usput čaj pijuckam     isključim grejanje
i provetravam
     ako na zidovima među pravilno
                                                       pojavljajućim
geometriskim figurama bledih crteža
otkrijem nedvosmislene znakove lavirinta
     ako zatvorim oči i
na unutrašnjoj strani mojih očnih kapaka ocrtava se
nemo krivudava tamna cesta i moran ples begunaca
     ako u dnevniku
jednog muškarca pronađem stranice poraza i jedinsvene                            
zle kobi
ako vetar sunca boje užarenog vira leluja a ispod zaleđene vode vodena muzika se širi
akordi
osamljenosti su zvuci čembala s telima raka violine ajkule i rogova koralja
ako u srcima nemih
prepoznajem dug put hodočasnika i ispod
pocepanih odela vidim kako njihova tela
                                                      sjaje
i riču poput lavova s bujnim grivama
     ako će se završiti i taj dan     u toj
besomučnoj trci na glatkonabijenoj ilovači odbiti
zamahe krila i repova nalete muha i crva
ako nad provalijom mog rasklopljenog kreveta krilato sunce lebdi
ruka ispred vage crne svetiljke pali a
nepomično srce u srebrnoj podlozi presudu čeka
     ako čuvar
zakona urlajući se saginje do mojih ušiju i kaže: tu niko
nije mogao ući jer je taj ulaz samo za tebe predviđen
zatvoriću
stvarno ako na dnu svetišta sneg me obasipa i
                                                         sa garavih
platna na moje približavanje odjekujući krik odgovara
ako sam tebi namenjenu flautu otesala
                                             nazvaću
Aruzietom pogubnikom
ako dvostruki pogledi
svetla i tame odjedanput se stapaju
onda ću konačno spustiti žutu roletu i golim
                                            stopalama
plesati na kamenim pločama kuhinje i tiho
tebi i sebi pevušiti:

manjak o manjku
Svetlo ti što usne tuđih valova kušaš Ti
koga uhvaćeno sećanje između iz soli i morskih
otpadaka isklesanih statua na kamenom atulu
srušenog kazališta stavlja gde iz pukotina visokočelnog
krabulja slomljeno lice promatra gde vlasulju pravljenu
iz tamne svile i konjske dlake crne sitne ptice mora
čupaju ti onda sa nedeljivim prilozima na mučene
kapke neme usne GLUMCA i na preko gore okrenutih
dlanova prodrlih slika prošlih strasti
se spuštaš
     vrati mom ravnodušnom srcu vrati
mom od straha i strepnje očišćenom telu
radost veselog krika koju su dubine strujanja
izdaje i kajanja nebrojeni pokreti
poleta i pada na jedini popustljivi
pokret
na železnom tronu usijane sibile rodile

Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése