Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. február 19., szerda

Vas István Csak azért – Tek zato


Vas István (25911 bytes)
Vas István
Budapest, 1910. 09. 24. – Budapest, 1991. 12, 16.


Csak azért

(Egy régi napló töredéke)

Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram
Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett
Minden biztosítékot, és kilógtak a falból
A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul
Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert
Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni – csak azért?
Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel
Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,
Holott anyámhoz, apámhoz, húgomhoz, az összes
Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi
Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a tesét?
Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,
Amit adott, megőrizni a szépséget sem,
Csak az életemet, meg az ép eszemet – csak azért?
Csak azért nincs jogunk tudni, sőt, hallani sem egymásról?
Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok:
„Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?”
És ha meghalok, egy szót sem válthatok előtte,
És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,
Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.
És életemnek az a része elsűllyedt, akárcsak
Az a bretoni székesegyház, és hiába
Szólal meg odalent a harangja naponta:
Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.


Tek zato

(Krhotina starog dnevnika)

Tek zato jer je ona neuhvatljiva struja
Izbila sve osigurače između i oko nas,
A i u nama, i pregoreli vodovi
Su visili iz zidova i nepovratno
Se prekinula, izostala, nije se ni vratila, jer nismo
Znali niti smo naučili rukovati se s njom – tek zato?
Tek zato, jer ni po krvi, ni po imenu
Nismo ovlašćeni da budemo bliski
Mada ni upola toliko veze nisam imao
S ocem, majkom, sestrom i ostalom
Rodbinom? Tek zato jer više ne vladam njenim telom?
Samo me je iskupila? Jer nisam bio sposoban
Zadržati onu darovanu lepotu
Samo svoj goli život i zdrav razum – tek zato?
Samo zato nemamo pravo ni znati ni čuti jedno o drugom?
Ako i čujem njeno ime, tek mogu upitati:
„Stvarno, šta je s njom? Kako je? Ti viđaš nju?”
I pre moje smrti ne možemo izmeniti poglede,
I ako ona umre, ja ću na kraju povorke
Kao slučajan namernik ići za njenim lesom.
I taj deo mog života je potonuo kao
Ta katedrala iz Bretona i zalud
Će se iz dana u dan negde dole oglasiti zvonik:
Ja ću možda, kad–kad čuti iz dubine mora.

Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése