Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. március 29., szombat

Sreten Vujković Лепој жени – Szép asszonyhoz

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –




Лепој жени

Године су прошле као Река
да никада више се не врате,
нема никог ко ће да те чека,
сем молитве у последње сате.

Нема твога некадашњег жара,
са којим си дозивала срећу,
не мислећи како живот вара
тиме што ти године пролећу.

Детињство те из инога зове,
да се вратиш играма и срећи,
да проживиш младалачке снове,
од старости како ћеш побећи.

Године су прошле као Река
планинскога, дивљег урнебеса,
на крају те из дивљине чека
Вихор који Плодове отреса.

Готово је, с тиме се помири,
што је прошло, што сада долази,
похотљиви хоће те Вампири
док стварају тебе Игрокази.

Као у Ноћ кад певају Петли,
са тобом је Све теже, и теже,
бивша срећа душом ти засветли
па Уресом за живот те веже.

Понекада нађеш се у Цвећу,
Сан те води као Мајка дете,
све Године на Рамена слећу
док у Понор са тобом не слете.

Покушаваш задржати Чезу,
па не видиш лице Кочијаша,
јер Године у твом телу везу
нешто што ти срећу опонаша.

У Души су сретали те лепи
крајолици бескрајног Уреса,
па ти душа невиђено стрепи,
јер с дрвећа јесен лишће стреса.

Све из хода стане у терцину,
у три стиха светлога минута,
јер Лепотно као Муња сину
па у Простор некуда одлута.

Све је стало у тренутак среће
из прошлости што се теби јавља,
јер осећаш како те пресреће
из Расула сан инога Славља.

Године су прошле као Река,
све одлази с треном пусте среће
негде тамо, где ће да дочека

Што се никад повратити неће,
јер тек кроз Сан понекада сине
Светлост кад Све однесу Године.

Бањалука, Куљани,
2.1.2014.

Szép asszonyhoz

A folyóval együtt elfolyt évek
többé sosem térnek vissza,
senki sincs aki várna téged,
csak az utolsó percbeni ima.

Az egykori tűz tűnt el belőled
mellyel a mámort gyönyört igézted
nem gondoltál arra szaladnak
az évek megcsal az élet

Gyerekkorod szólít, térj vissza
az örömet hozó játékba,
ifjúságod káprázatába,
vénségedből így szabadulva.

A viharos, vad évek
A hegyi patakkal együtt tűntek el,
az út végén a vadonban
Gyümölcsszaggató Vihar vesztegel.

Fogadd el, valami végérvényesen
elmúlt, ami ezután ér,
az már a Vámpírok tánca
téged marcangoló Színjáték.

Mint Kakaskukorékolás az Éjszakába
veled Egyre nehezebb, nehezebb,
a valaha megélt gyönyör világít lelkedben,
az élethez kötnek a Díszletek.

Néha Virágban leled meg magadat,
Mint Anya a gyermekét vezet az ábránd,
Válladat az Évek súlya nyomja
a Szakadékba veled együtt száll.

Próbálod életben tartani Vágyaidat
a Kocsis arcát nem is látod
mert testedben az Évek azt a valamit
szövik ami mimeli a boldogságot.

Lelkedben találkoztak a pazar tájak
végtelen díszítő elemei
de ott immár szorongás honol hisz
a beköszönő ősz a fák leveleit szedi.

Útközben minden hármasságba fér,
a felcsillanó perc három szakaszába,
mert mint a Villám csillan a Szépség
és a végtelen Térbe vész.

Minden a múltból felbukkanó
gyönyör egyetlen mozzanatába
tömörül, mert érzed hogyan toppan eléd
az Enyészetből egy más Ünnep álma.

Folyóként folytak el az Évek,
a puszta szerencse pillanatával
minden oda tűnik ahol vár

A soha nem térek vissza,
mert csak az Álomban villan élvétve
a Fény, mikor az Évek Mindent visznek.

Banja Luka, Kuljani,
2014. 01. 02.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Vujković, Sreten (Vujkovity Sreten) 1942-ben Marićka-ban (Marityka) a Prijedor melletti kis faluban született. Banja Lukán a Tanítóképzőt végezte el majd Zágrábban a Bölcsészkaron Jugoszláv irodalomból diplomázott. Költő, esszéíró, kritikus, eddig 17 kötete jelent meg. Versei számos antológiában szerepelnek. Több nyelvre fordították, a legjelentősebb irodalmi kitüntetésekben részesült. Banja Lukán él és dolgozik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése