Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. április 27., vasárnap

Kassák Lajos Hálaének – Hvalospev – Danksagung



Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.




Hálaének

Legyen övé a dicséret
a nyúlánk, szőke copfos lányé
akit az Arno partjáról ismerek.
Ott jártam akkor készülve rá
hogy az Úr szolgálatába álljak
fehér reverendában, lila szalaggal a derekamon.

Dicsértessék az idegen föld csitri lánya
hogy letérített az ösvényről
melyen tán eltévedtem volna örökre.
Ott láttam meg őt az Arno köves partján
lábujját épp hogy a vízbe mártotta
s hogy két karjával egyensúlyozta magát
várni lehetett máris elszáll
a fény hullámain.

Képzeljétek el, a déli napsütésben
egy fiatal lány anyaszült meztelen
milyen hatással lehetett a csavargó kamaszra.
A szédületek és emlékek örvényei egyszerre kiapadtak
egyetlen látható pontja ő volt a világnak
vonzott s a szeme pillantásával kényszerített rá
hogy néki ajánljam fel mámorokkal és ábrándokkal
csordultig telt szívemet.
S én oly tiszta hálával, mint egy borjú
oly igaz burukkolással, mint egy árván maradt gerle
előléptem a diófa mély árnyékából.

Dicsértessék most
százszor megsebzett életem múlásakor is
a szép, mezítelen lányka messze, messze
már túl a valóságon, hogy ott állt a part fövenyén
s megajándékozott mindazzal
amije volt szűz mezítelenségében.

Ó te mágikus kristály a torony hegyén
ó te hajladozó piros láng az éjszakában
ó te hajnali kék rózsa
dicsértessél mindörökké.



Hvalospev

Neka pohvala njoj pripadne,
vitkoj, blondoj devojci sa pletenicom
koju sam na obali Arnoa upoznao.
Tad sam tamo lutao kad sam se
u beloj rizi na struku sa lila trakom
spremao da Gospodu služim.

Neka bude hvaljena šiparica tuđine
da me je odvratila sa one staze
na kojoj bi se možda zauvek zabasao.
Nju sam tamo na kamenitoj obali Arnoa ugledao
nožni prst tek je zamočila
i kako sa dve ruke balansirala
očekivao sam da će u jednom trenu
na valovima svetlosti odlepršati.

Zamislite u podnevnom sunčanom sjaju
na golobradog probisveta kakav uticaj je ostavila
kao od majke rođena gola devojka.
Bujice zanosa i uspomena odjedanput su se osušile
ona je bila jedina vidljiva tačka sveta
privlačila me i pogledom prisilila
da moje ushićenjem i snovima prepuno srce
njoj ponudim.
I ja sa iskrenom zahvalnošću teleta
iskrenim gugutanjem usamljene grlice
iz duboke sene oraha istupio.

Neka bude hvaljena i sad
prolaskom mog sto puta ranjenog života
ta daleka, daleka već iza stvarnosti postojeća
krasna, naga devojka, kako je na žalu obale stajala
sa svime što je njena netaknuta golotinja
sadržala ohrabrila me.

O ti magični kristalu na vrhu tornja
o ti savijajući crveni plamenu u gluvo doba noći
o ti plavo ružo svanuća

zavek hvaljena budi.

                             Prevod: Fehér Illés



Danksagung

Dem schlanken Mädchen Lob und Preis geboten!
Dem Mädchen mit dem vollen blonden Zopfe,
das ich vom Uferrand des Arno kenne.
Dort bin ich damals mit dem Ziel gegangen,
für immer in den Dienst des Herrn zu treten,
die Kutte weiß - vom lila Band umgürtet.

Gelobt sei dieses fremden Landes Göre,
die mich von jenem harten Pfad bewahrte,
auf dem ich sonst vielleicht für immer irrte.
Ich traf sie auf des Arno Ufersteinen,
als sie die Zehe sacht ins Wasser tauchte.
Mit beiden Armen hielt sie die Balance.
Man hätte glauben können, sie entschwebe
auf dieses Sommertages lichten Wogen.

Stellt es euch vor - wie solch ein splitternacktes
und weiches Mädchen in der Mittagssonne
auf einen ruhelosen Burschen wirken mußte.
Plötzlich versiegten der Verzückung Wirbel!
Sie war der einzig feste Punkt auf Erden.
Sie zog mich an - zwang mich mit ihren Augen,
mein ganz von Rausch und Phantasie erfülltes
und überquellend junges Herz zu bieten.
Da trat ich - rein und dankbar wie ein Kälbchen
und mit dem Gurren der verwaisten Turteltaube
aus eines breiten Nußbaums tiefem Schatten.

Sie sei gepriesen, jetzt noch, da mein kurzes,
zahllos und schlimm verletztes Leben schwindet:
das schöne Mädchen, nackt - längst schon so ferne
jenseits der Wirklichkeit - damals am Arnoufer,
wo es mich reich mit alledem beschenkte,
was sie da nackt und keusch ihr eigen nannte.

O magischer Kristall auf Turmesspitze!
O schwankend rote Flamme in dem Dunkel!
O morgendliche blaue Rose -
sei du gelobt in alle Ewigkeiten!

                             Übersetzung: Heinz Kahlau


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése