Adagio
Szállnak a vadlibák, szállnak,
a gyermekláncfü kelyhe becsukódik,
bugyrot cipel a nénike,
édesem messzire ment.
Megkérdezzem a nénikétől:
hova ment az édesem, hova ment?
Csak a vadlibák láthatják meg őt -
csak a gyermekláncfü szólhatna róla.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Multkor a kertembe egy fiu jött,
gyümölcsöt hozott a kosarában.
Kék ruhában jött, mint a napsugár,
kék ruhád eszembe jutott.
Csupasz volt a nyaka íve...
mosolygott... nézett hosszasan...
Gyümölcsöt hozott. Mind fanyar volt,
a madaraktól kérdezd, hova lett.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
De rég nem láttam két szemedet!
s hogy fölébredtem egyszer éjjel,
a bokorról két mérges bogyó
bámult rám, sötét a sötétből.
De boldog voltam én veled!
s egy kövér ember jött szembe az uton,
bő volt nekem a köpenye,
bő volt neki a bánatom.
a gyermekláncfü kelyhe becsukódik,
bugyrot cipel a nénike,
édesem messzire ment.
Megkérdezzem a nénikétől:
hova ment az édesem, hova ment?
Csak a vadlibák láthatják meg őt -
csak a gyermekláncfü szólhatna róla.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Multkor a kertembe egy fiu jött,
gyümölcsöt hozott a kosarában.
Kék ruhában jött, mint a napsugár,
kék ruhád eszembe jutott.
Csupasz volt a nyaka íve...
mosolygott... nézett hosszasan...
Gyümölcsöt hozott. Mind fanyar volt,
a madaraktól kérdezd, hova lett.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
De rég nem láttam két szemedet!
s hogy fölébredtem egyszer éjjel,
a bokorról két mérges bogyó
bámult rám, sötét a sötétből.
De boldog voltam én veled!
s egy kövér ember jött szembe az uton,
bő volt nekem a köpenye,
bő volt neki a bánatom.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Adađo
Lete divlje guske, lete,
zatvara se behar maslačka,
starica zavežljaja nosi,
daleko je pošla moja dragana.
Dal da upitam staricu:
kuda, kuda je moja dragana krenula?
Samo za divlje guske je vidljiva –
o njoj samo bi maslačak mogao da priča.
Nebo je zbog tvog poljupca plav,
drveća od boje tvoga oka zelene.
Bez tebe je prazan svaki ram
i čitav svet je slep.
Nedavno mi je u vrt jedan dečak ušao,
u korpi voće doneo.
Poput sunčevih zraka u plavom odelu došao,
setih se tvoje plave haljine.
Svod vrata mu je otkriven bio...
smeškao se...dugo gledao...
Voće je doneo. Kiseli su bili,
upitaj ptice, gde je.
Nebo je zbog tvog poljupca plav,
drveća od boje tvoga oka zelene.
Bez tebe je prazan svaki ram
i čitav svet je slep.
Kako dugo nisam video tvoje oči!
i probudivši se jedne noći
sa busena dva otrvna boba me
promatra, tama iz tame.
Kako sam sretan bio s tobom!
i na putu prema meni debeljko došao,
njegova struka mi je široka bila,
moja tuga mu je široka bila.
Nebo je zbog tvog poljupca plav,
drveća od boje tvoga oka zelene.
Bez tebe je prazan svaki ram
i čitav svet je slep.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése