Desanka Maksimović Prolećna pesma – Tavaszi vers

Desanka Maksimović

Rabrovici kod Valjeva 16. 05. 1898. – Beograd 12. 02. 1993.

Prolećna pesma

Osećam večeras,dok posmatram laste
I pupoljke rane,
Kako srce moje polagano raste,
Ko vidik u lepe nasmejane dane;

Kako s mladim biljem postaje sve veće
I lako ko krilo,
I kako mu celo jedno nebo sreće
I pakao bola ne bi dosta bilo;

Kako čezne za svim što bi život mogo
Lepog da mu dade,
I da mu ničega ne bi bilo mnogo:
Tako su velike čežnje mu i nade.

Osećam da dosad sve je bilo šala
Moga srca vrela,
Da još nikom nisam svoju ljubav dala
Koliku bih mogla i koliku htela;

Da u meni cela nežna plima
Reči nerečeni;
Da bih srce mogla poklanjati svima,
I da opet mnogo ostane ga meni

Tavaszi vers

Úgy érzem ma este, míg a rügyet nézem
s a fecskét hallgatom,
hogy a szívem végre kitárul egészen,
mint a látóhatár a mosolygó napon;

és friss növényekkel duzzad mind nagyobbra,
mégis könnyű marad;
egy égnyi boldogság neki kevés volna,
de pokolnyi kínt is eltűrne hallgatag

abbéli vágyában, hogy az élet adjon
csupa szépet néki,
nem sokallna semmit, csak mindent megkapjon,
oly nagyok vágyai, oly nagyok reményi.

Érzem, eddig csupán tréfáltam, mulattam,
játszott csak szívecském:
szerelmemet oda senkinek se adtam
úgy, ahogyan tudnám, s ahogyan szeretném;

s érzem, ahogy bennem szinte ágaskodnak
kimondatlan szavak,
szívem ajándékba adhatom másoknak,
de még rengeteg sok magamnak is marad.

                             Fordította: Milosevits Péter