Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. december 19., péntek

Matija Bećković Poeziju više niko neće pisati – Verseket többé senki sem fog írni

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –



Poeziju više niko neće pisati 

Poeziju više niko neće pisati
Opevani predmeti napustiće pesme
Nezadovoljni kako su do sada tumačeni i prepevavani.

Sve što je bilo predmet poezije
Ustaće protiv nje i njenog kukavičluka!
Stvari će same izražavati nešto od onoga što se
nisu usudili pesnici.
More – stara lektira pesnika zauvek će
napustiti poeziju
I vratiti se svome grobu u kome je odraslo.
Zalazak sunca izblamiran u pesmama,
Zvezdano nebo dovedeno do kiča,
Dići će ruke od poezije!
Ruže insistiraju na svojoj boji
I neće pristati na prevrtljivost pesnika.
Reč sloboda će pobeći iz poezije i vratiti se
svome značenju
Pesnici neće imati jezika na kome bi pevali.
Između poezije i pesnika neće biti nikoga
I pesme će tada napasti pesnike,
Tražeči od njih da ispune obećanja.
Pesnici će pokušati da izmaknu ispred onog što
su rekli,
Ali će ih stići ono što su izmišljali i
predviđali.
Poezija će tražiti njihove živote
Da bi njene metafore bile istinite i potvrđene.
U novim generacijama:
Niko po tu cenu neće hteti da bude pesnik,
A pesnik se ne može biti drukčije u tolikoj laži.
Budući pesnici radiće pametnije poslove.
Slobodni ćovek neće pristati da piše pesme
Da bi zbog toga bio pesnik,
A pesnik se ne može biti drukčije.
Drvo, dojučerašnji simbol u poeziji,
Zapevaće na trgu o svojoj mračnoj prošlosti
I niko neće moći da ga zameni
Jer zna o sebi bolje od ikoga!
Pravi pesnici će biti protiv poezije,
A pravi pesnici svuda u svetu misle istu misao.
Zbog ugleda u očima pravih pesnika,
Poeziju više niko neće pisati.


Verseket többé senki sem fog írni 

Verseket többé senki sem fog írni
A megénekelt tárgyak elhagyják a verset
Elégedetlenül a móddal ahogy eddig magyarázták és dalolták őket.

Minden ami eddig a költészet tárgya volt
Fellázad ellene és gyávasága ellen!
Maguk a dolgok fejezik ki amit
nem mertek a költők.
A tenger — a költők régi olvasmánya a költészetből
kivonul örökre
És visszatér sírjába ahol növekedett.
A versekben megszégyenített naplemente
A giccsessé alázott csillagos ég
Leveszi kezét a költészetről!
A rózsák ragaszkodnak saját színükhöz
És nem állnak rá a költők kétszínűségére.
A szabadság szó megszökik a versekből és
visszatér jelentéséhez
Nem lesz a költőknek nyelvük melyen énekelhetnének.
A költészet s a költők közt senki sem fog állni
S a versek fellázadnak a költők ellen
Követelve tőlük hogy váltsák be ígéretüket.
A költők megpróbálnak majd kitérni az elöl
amit mondták
De utolérik őket koholmányaik és
jóslataik.
A költészet életüket kéri.
Hogy metaforáik igazak és igazoltak legyenek.
Az új nemzedékből senki sem akar majd
Költő lenni ezen az áron
Ám költők másképp nem lehetnek ekkora hazugság közepett.
A jövő költői okosabb dolgokat cselekszenek.
A szabad ember nem egyezhet bele a versírásba
Hogy azért legyen költő
Ám költők másképp nem lehetnek.
A fa mely mindmáig csak szimbólum volt a költészetben
Sötét múltjáról kezd énekelni a téren
És senki sem tudja majd felváltani
Mert önmagát mindenkinél jobban ismeri!
Az igazi költők kiállnak majd a versek ellen
S az igazi költők a világ minden pontján ugyanazt gondolják.
Hogy megőrizze tekintélyét az igazi költők szemében
Verseket többé senki sem fog írni.

                             Fordította: Brasnyó István



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése