Bátai Tibor Volt, van – Nekad, sad

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Volt, van Volt szerencsém (akkor másként gondoltam) ismerhetni téged, igaz, futólag csupán. Önérzetemet persze máig sérti, hogy csak ennyiben maradtunk egy- mással. Idővel azután mégis fel tudtam mérni e kapcsolat nélküli kapcsolat hozadékát: a (megkésett) szembesülés élményét érvényesnek szánt önmagammal és a teljes oda- adás feltételes reflexére – mint olykor egyedül adekvát válaszra – való képességet. Bár tudat alatt készültem rá, hogy egyszer majd neked is megmutathatom maszk nélküli arcom, már nem remélt meglepetésként ért az üzenet, hogy soraim évtizedek múltán, címzés híján is eljutottak hozzád. A futólagosnál azóta sikerült jóval messzebbre jutnunk, a kapcsolat nélküli kapcsolat pedig egészen új tartalmat nyerve (talán) már kölcsönös. Legfőbb ideje hát, hogy javítsam a múlt időt – van szerencsém! –, és folyamatos jelenben beszéljek.

Nekad, sad Imao sam sreću (tad sam drukčije razmišljao) tebe upoznati, istini za volju, samo u prolazu. Naravno moju sujetu dan danas vređa da smo samo na tome os- tali. Kasnije ipak sam mogao proceniti smisao te povezanosti bez povezanosti: da sam sposoban (mada sa zakašnjenjem) suočiti se sam sa sobom, svojim doživljajima i uslovnim refleksom potpune odanosti – a i dati koji put jedinog adekvatnog odgovora. Mada sam se podsvesno pripremio da moćiću ti jednom svoje lice bez krinke pokazati, već kao nenadano iznenađenje mi stigla poruka da moji redovi i nakon decenija, bez adresiranja do tebe stigli. Od onda od prolaznosti dalje stigli, a povezanost bez povezanosti dobivši sasvim novi sadržaj (možda) je već uzajamna. Krajnje je vreme da prošlo vreme ispravim – imam sreću! – i neprekidno sadašnje vreme koristim. Prevod: Fehér Illés