Bella István – Pank Antal bronz emléktábla
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.
Csak az a fény
Már nem érdekel a láng, a lobogás,
csak az a fény, mely pólyál, melegít,
csak az a Nap, mely világít: anyás.
Visszaadja sugarát, melleit.
Nem érdekel a tüzek tüze sem.
Hamuvá roskaszt, hamvamba visszaás.
Bekormozódó életüvegemen
nézem, mint málló napfogyatkozást,
messzi magam: ahogy tolul, tolul
elém, körülem egy feketeség,
elfed előlem, s azt súgja botorul:
kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.
|
Tek ona svetlost
Više mi ne znači plam, buktanje,
tek ona svetlost, što optoči, ugreje,
tek Sunce, što obasja: majka je.
Zrake prinosi, dojke daruje.
Ni vatra vatre mi ne znači ništa.
U pepeo se kruni, ukopa u moj pepeo.
Kroz čađavo staklo svog života
gledam, kao pomračenje sunca osulo,
dalekog sebe: kako predamnom, okolo
gomila se, gomila jedno crnilo,
zaklanja me ispred sebe i šapuće blesavo:
osvetlićeš se, procvetaćeš, ako budeš goreo.
Prevod: Maša Starec i Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése