Bari Károly Város – Grad

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Város Beton-fák ágain Neon-madarak lobogtatják Üvegszárnyukat. Kockakővel sebzett utcák Kúsznak a zaj-rengetegben, Piszkos por-csuhájukat fújja a szél. Itt élek én. Eget-hasogató csörömpölés a párnám, nem tudok aludni, visszatérek útjaimra, árnyak vonulnak előttem rángó szájakkal: az idő vas-szögeit rágják. Kőbe temetkezem szívem gyökeréig. Mellemen hömpölyög szúrós fényeivel az éjszaka, üvegszárnyukkal verdesik szemem a neon-madarak, beton-fák ágaira kötözöm sorsom. Szomorú vagyok: az arcok összegyűjtött mosolyából és a szemek mélyén lapuló szeretetből még nem fontam virág-csokrot, egy Embernek, aki csillag-tűzben égő szívével megvilágítja a várost!

Grad Na granama drveta od betona Neon-ptice Staklenim krilima mašu. U prašumi galame puze Kaldrma kamenjem ranjene ulice, Prljave im mantije od prašine vetar duva. Ja tu živim. Jastuk mi je neboparajući zveket, spavati ne mogu, svojim stazama se vraćam, ispred mene zgrčenim usnama prolaze senke: eksere vremena grizu. Do korena moga srca u kamen se ukopam. Noć sa svetlima punim bodlji na grudima mi se kotrlja, moje oči neon-ptice staklenim krilima udaraju, svoju kob na grane drveta od betona vežem. Tužan sam: još nisam pravio buket iz sakupljenih osmeha i na dnu očiju skrivene ljubavi, Čoveku, ko svojim srcem što u vatri zvezda gori grad osvetljuje. Prevod: Fehér Illés