Bella Beáta Nem múlhat el… – Ne može proći...

Bella Beáta Szentendre, 1969. szeptember 24. –

Nem múlhat el… Avar szaga van a földnek, ahogy mozdulatomban zörren a haraszt. Magamra veszem őszidők sok színű arcát, szökell velem a nyár. Ráncokat varrtak homlokomra a mögöttem hagyott évek. Halál kopogtat az ajtón, deret fúj a szél, párától tejfehér, az ablakom. Hideg van idebent. Szívem éppen, hogy dobog, üres tekintettel révedek, forog velem a világ,...... Hinnem kellene, hogy nem csak szavak lesznek a palatáblán, nyomot hagyok a hóban, megyek előre, tavak maradnak, az eső után. Nem múlhat el, hisz halkan duruzsol fülembe a nyár, langy eső mossa erdők kiszáradt fövenyét. Sarjadzó gondolatok úsznak a felszínen, elmerülök a mélyébe. Kilökött szavakat hordoz az őszidő, magamra veszem, sokszínű arcát.

Ne može proći... Kako u mojim pokretima šuškor zadrhti zemlja poput šušnja miriše. Prigrnem mnogobojno lice jeseni, leto sa mnom skakuta. Minule godine na čelo mi bore prišile. Na vratima smrt kuca, vetar inje duva, od pare moj prozor je mlečnobeo. Unutra je hladno. Srce moje jedva kuca, praznim pogledom zurim, svet sa mnom se vrti... Trebala bi verovati da na ploči od škriljaca neće biti samo reči, u snegu trag ostavljam, napred krećem, iza kiše jezerca ostaju. Ne može proći, ta leto u mojim ušima tiho pevuši, pržinu šuma mlaka kiša moči. Na površini začeci misli plivaju, utonem u dubinu. Jesen izbačene reči nosa, obučem njegovo mnogobojno lice. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://arcomtukorben.blogspot.hu