Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2015. szeptember 27., vasárnap

Kőhalmi Ildikó Különbardo – Zaseban bardo

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –


Képtalálat a következőre: „bardo mandala”

Különbardo

a köztes létben az elme magára marad
démonaival olyan egyedül mint addig
soha talán születni volt ijesztő ennyire
a vágy és nem akarás határmezsgyéje
ez az ismeretlen átkelő amit magával
cipel csupán sárnehéz ragaszkodás és
páni félelem nincs semmi ami kisütné
az elszabadult áramokat a szívből hisz
szíve sincs se teste mi magzati pózba
gömbölyödne se keze mivel letörölné
a tehetetlenség óceánját de arca sincs
se könnyei nem maradt semmi nincs
fémíz a szájban elmerült két fél világ
között a luxus színeivel a felhordott
rétegek egyszerre úgy leomlottak róla
hogy saját örök létezését is kénytelen
kétségbe vonni most bolyong ahogy
benne bolyong a szenvedély de csak
folyik nem létező kezeket szorongat
mindennek ára meg határa mondták és
szóltak jó előre a megszabadulás felé
valamit kezdeni lehetne a tudással de
használható mantra kellene bármilyen
végső feloldódáshoz nem visz ösvény
aztán megint a félelem és a fájdalom
esszenciája újabb szinteken ömlik el
a kétségbeesés mindezt még ezen a
földön ebben az életben ahol már nem
lesz felelőssége ráncokért öregségért
ezentúl kizárólagos jogok nélkül se
üvegtéglából rakott tiltások merednek
áttetszik rajtuk a kísértés a vonzás ám
onnan üresség és lehet hogy így marad
talán hosszabb az örökké mint a most
de bolondok gyönyörűsége eljövendő
létezésekben hinni koldusként kapni
véletlen alkalmakon mik nem visznek
se előre se vissza úgy vannak mint az
illúziók értelmetlenül tépnek nélkülük
sincs és velük se tudni hová tart annyi
imátlan nappal a megszentelt földek
illatával rögönként jutva túl míg eljön
az igazi idő és az elme magára marad
démonaival a köztes létben go beyond*


Zaseban bardo

um u međuopstanku usamljen ostaje
toliko sam sa svojim demonima kao do tada
nikad možda je roditi se bio tako zastrašujuće
granica je to nepoznatog prelaza između
žudnje i dangubljenja što sa sobom
samo bremenitu privrženost i
paničan strah tegli i nema ničeg što bi
iz srca oslobođene struje ispraznio
ta nema ni srca ni tela što bi položaj
oblog zametka poprimio ni ruku čime bi
okean  nemoći zbrisao ali nema ni lica
ni suze nije ničeg ostao nema okus
metala u ustima  između dva potonula
polusveta sa bojama luksuza tako su se
nagomilani slojevi odvojili sa njega
da je prinuđen i u vlastito postojanje
sumnjati sad tako luta negde kao što
u njemu žudnja luta ali samo otiče
nepostojeće ruke stiska sve svoju
cenu i granicu ima rekli su i unapred
upozorili prema oslobođenju sa znanjem
nešto bi se moglo započeti ali trebala bi
upotrebljiva mantra do bilo kakvog
konačnog spokojstva ne vodi  staza
pa opet po redu vožnje stiže esencija
straha i bola očaj nove razine plavi
i sve to još na ovoj zemaljskoj kugli
u ovom životu gde više neće biti
odgovoran za bore starost u buduće
i bez isključivih prava iz staklenih
cigli izgrađene zabrane strše preko kojih
se kušnja i privlačnost naziru ali tamo
praznina vlada i možda će i tako ostati
valjda zauvek je duža od sadašnjosti
ali slast ograničenih je verovanje
u budućim postojanjima poput prosjaka
držati se slučajnih prilika koje ni napred
ni nazad ne vode postoje kao iluzije
nerazumno kidaju niti ni bez njih
ni sa njima ne zna se kuda smeraju
dani bez molitve mirisom posvećene
zemlje gromade prelazeći dok
stiže pravo vreme i um u međuopstanku
sa svojim demonima sam ostane go beyond*

Prevod: Fehér Illés

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése