Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2016. február 13., szombat

Tornai József Hadd mondjuk el – Neka ispričajmo


Képtalálat a következőre: „tornai józsef”

Tornai József  Dunaharaszti, 1927. október 9. -

Hadd mondjuk el

Hang
Hadd mondjuk el,
mi nyomja szívünket,
mint a beszakadt házfal,

Kar
mint a beszakadt házfal,

Hang
mi már nem a szegénységtől félünk,
nem a zsírtalan tésztalevestől,
nem a lukas gatyától,

Kar
nem a lukas gatyától,

Hang
szívünkre a változás nehezedik,
a kivágott erdők,
mérgezett s mérgező folyóink,

Kar
mérgezett s mérgező folyóink,

Hang
kibírjuk-e majd a föld
meghajlását a gépek alatt,
gyárak, műanyag-szemét alatt
a szétvagdalt tájon,
milyet te még nem láttál?

Kar
milyet te még nem láttál,

Hang
gyerekeinknek műszer-feje lesz,
mire fölnőnek, művégtagokon
szaladnak másik földrészre,
hitted-e ezt?

Kar
hitted-e ezt?

Hang
Hadd mondjuk el,
örülünk s félünk a holnapi
új találmányoktól:
szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak?

Kar
szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak?

Hang
Észrevétlenül sorvadunk el
mint a lomb között a fa legfölső ága,
- akkor veszik észre, ha már földre zörög -
vagy növünk tovább, amint
villogó technikák röpítenek sorsunk felé,
új csillagok felé?
Mondd meg nekünk, halott.

Kar
Mondd meg nekünk, halott.

Hang
Láttad: falunkból város nőtt,
unokádból éjszakai röpülő,
génjeidet csillogó, üveg gén-bankok őrzik,

Kar
génjeidet csillogó üveg gén-bankok őrzik.

Hang
Hadd mondjuk el: rettegve fekszünk ágyba
mi férfiak, asszonyok,
egy napon hátha fém-csattanást
hallunk puha csókunk helyett,

Kar
egy napon hátha fém-csattanást
hallunk puha csókunk helyett,

Hang
akkor már csak sírni jöhetsz vissza hozzánk,
csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat,

Kar
csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat.

Hang
Hadd mondjuk el,
mi nyomja szívünket,
mióta gyorsabban pörögnek napjaink,
s életünk remények között tűnik el,

Kar
s életünk remények között tűnik el.
Neka ispričajmo

Glas
Neka ispričajmo
šta nas tišti,
kao provaljen zid,

Hor
kao provaljen zid,

Glas
više se ne od siromaštva bojimo,
ne od suhe juhe od testa,
ne od  probušene gaće,

Hor
ne od probušene gaće,

Glas
naša srca promene opterećuju,
isečene šume,
naše otrovane reke koje i truju,

Hor
naše otrovane reke koje i truju,

Glas
izdržaćemo li savijanje
zemlje ispod mašina,
ispod tvornica, otpadaka plastične mase
na rascepkanom kraju,
kakvog još nisi video?

Hor
kakvog još nisi video,

Glas
glave naših deca biće od instrumenta,
dok odrastu, na druge delove zemlje
umetnim udovima će trčati,
dal si to verovao?

Hor
dal si to verovao?

Hang
Neka ispričajmo,
radujemo se i bojimo se od sutrašnjih
novih pronalazaka:
doneće li nam slobodu ili uništenje?

Hor
doneće li nam slobodu ili uništenje?

Glas
Neprimetno se sušimo,
kao u krošnji gornja grana drveta,
– tek tad primete, kad na zemlji se kotrlja –
ili rasćemo dalje, s tim da
nas sjajne mašine prema našoj sudbi,
prema novim zvezdama bacaju?
Mrtvače, reci nam.

Hor
Mrtvače, reci nam.

Glas
Svedok si: naše selo u grad se pretvori,
tvoj unuk u noćnog letača,
gene ti sjajne, staklene banke gena čuvaju,

Hor
gene ti sjajne, staklene banke gena čuvaju.

Glas
Neka ispričajmo: sa strahom idemo u krevet
mi muškarci, žene,
jednog dana možda mesto našeg
mekog poljupca prasak metala čujemo,

Hor
jednog dana možda mesto našeg
mekog poljupca prasak metala čujemo,

Glas
tad već vratiti se nama samo zbog plača možeš,
oplakivati sinove sa mozgom struje i mašina,

Hor
oplakivati sinove sa mozgom struje i mašina.

Glas
Neka ispričajmo,
šta nas tišti,
otkad naši dani brže se vrte
i naš život između nadanja nestaje,

Hor
i naš život između nadanja nestaje.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://mek.niif.hu/05500/05550/html/tornai0263.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése