Tornai József Hadd mondjuk el – Neka ispričajmo

Tornai József  Dunaharaszti, 1927. október 9. -

Hadd mondjuk el Hang Hadd mondjuk el, mi nyomja szívünket, mint a beszakadt házfal, Kar mint a beszakadt házfal, Hang mi már nem a szegénységtől félünk, nem a zsírtalan tésztalevestől, nem a lukas gatyától, Kar nem a lukas gatyától, Hang szívünkre a változás nehezedik, a kivágott erdők, mérgezett s mérgező folyóink, Kar mérgezett s mérgező folyóink, Hang kibírjuk-e majd a föld meghajlását a gépek alatt, gyárak, műanyag-szemét alatt a szétvagdalt tájon, milyet te még nem láttál? Kar milyet te még nem láttál, Hang gyerekeinknek műszer-feje lesz, mire fölnőnek, művégtagokon szaladnak másik földrészre, hitted-e ezt? Kar hitted-e ezt? Hang Hadd mondjuk el, örülünk s félünk a holnapi új találmányoktól: szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak? Kar szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak? Hang Észrevétlenül sorvadunk el mint a lomb között a fa legfölső ága, - akkor veszik észre, ha már földre zörög - vagy növünk tovább, amint villogó technikák röpítenek sorsunk felé, új csillagok felé? Mondd meg nekünk, halott. Kar Mondd meg nekünk, halott. Hang Láttad: falunkból város nőtt, unokádból éjszakai röpülő, génjeidet csillogó, üveg gén-bankok őrzik, Kar génjeidet csillogó üveg gén-bankok őrzik. Hang Hadd mondjuk el: rettegve fekszünk ágyba mi férfiak, asszonyok, egy napon hátha fém-csattanást hallunk puha csókunk helyett, Kar egy napon hátha fém-csattanást hallunk puha csókunk helyett, Hang akkor már csak sírni jöhetsz vissza hozzánk, csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat, Kar csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat. Hang Hadd mondjuk el, mi nyomja szívünket, mióta gyorsabban pörögnek napjaink, s életünk remények között tűnik el, Kar s életünk remények között tűnik el.

Neka ispričajmo Glas Neka ispričajmo šta nas tišti, kao provaljen zid, Hor kao provaljen zid, Glas više se ne od siromaštva bojimo, ne od suhe juhe od testa, ne od  probušene gaće, Hor ne od probušene gaće, Glas naša srca promene opterećuju, isečene šume, naše otrovane reke koje i truju, Hor naše otrovane reke koje i truju, Glas izdržaćemo li savijanje zemlje ispod mašina, ispod tvornica, otpadaka plastične mase na rascepkanom kraju, kakvog još nisi video? Hor kakvog još nisi video, Glas glave naših deca biće od instrumenta, dok odrastu, na druge delove zemlje umetnim udovima će trčati, dal si to verovao? Hor dal si to verovao? Hang Neka ispričajmo, radujemo se i bojimo se od sutrašnjih novih pronalazaka: doneće li nam slobodu ili uništenje? Hor doneće li nam slobodu ili uništenje? Glas Neprimetno se sušimo, kao u krošnji gornja grana drveta, – tek tad primete, kad na zemlji se kotrlja – ili rasćemo dalje, s tim da nas sjajne mašine prema našoj sudbi, prema novim zvezdama bacaju? Mrtvače, reci nam. Hor Mrtvače, reci nam. Glas Svedok si: naše selo u grad se pretvori, tvoj unuk u noćnog letača, gene ti sjajne, staklene banke gena čuvaju, Hor gene ti sjajne, staklene banke gena čuvaju. Glas Neka ispričajmo: sa strahom idemo u krevet mi muškarci, žene, jednog dana možda mesto našeg mekog poljupca prasak metala čujemo, Hor jednog dana možda mesto našeg mekog poljupca prasak metala čujemo, Glas tad već vratiti se nama samo zbog plača možeš, oplakivati sinove sa mozgom struje i mašina, Hor oplakivati sinove sa mozgom struje i mašina. Glas Neka ispričajmo, šta nas tišti, otkad naši dani brže se vrte i naš život između nadanja nestaje, Hor i naš život između nadanja nestaje. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.niif.hu/05500/05550/html/tornai0263.html