Egervári József Sajnos – Nažalost

 

Egervári József Jászberény 1962. 03. 18. –

 

 

Sajnos   Tudósok állítólag felfedezték az atomokban az isteni részecskét, engem meg kétség gyötör, nem látom fényességem, se nagyon, se szerényen, szürke a hentes és búskomor, a kocsmáros sárga ugyan, de annak oka a mája, meg az alkohol, nem világít sehol semmi, csak a pokol. Tudósok felfedezhetnék már az atomokban az emberi részecskét, mitől élesebb lesz tükörben a kép, derengeni látszik lelkiismeret, simogatni is képesek lesznek kezek, ölelni karok, látnak majd a szellemi vakok, nem múlik a tekergőző idő hiába, telik mindenkinek kenyérre, kabátra, több lesz az okos, együttérző, mint a veszélyesen ostoba, mert megérthető lesz mindennek következménye és eredendő oka. Persze nem reménykedem, bámulom a gyönyörű, kék égboltot, levesz lábamról egy édes mosoly, már nem zavarnak démonok, koboldok, s már nem zavar ez a disszonáns kor, nem érdekelnek törött tükrök, az újabb korcs ideológia, a felelősség nem áttolható, sajnos, bennünk van a hiba.

Nažalost   U atomima su naučnici božanstvenu česticu navodno otkrili, a mene sumnja mrcvari, ne vidim sjaj vlastiti, ni nadmeno, ni smerno, siv je mesar i setan, ama žut je krčmar, ali to je zbog jetre njegove i alkohola, nigde ništa ne svetli, pakao samo. Naučnici bi trebali u atomima humanu česticu konačno otkriti, od čega će u ogledalu slika jasnija biti, savest nazirati, biće ruke sposobne milovati, grliti, umni slepci će progledati, vijugavo vreme neće zalud prolaziti, manjak hleba, kaputa niko neće osetiti, biće više mudrih, saosećajnih, od opasno blesavih, jer biće shvatljivo sve što se dogodilo a i povod svaki. Naravno ne nadam se, promatram prekrasno, plavo nebo, jedan osmeh prijatan me čara, demoni, vilenjaci više mi ne smetaju, ni taj disonantan vek ne smeta mi više, ne zanimaju me razbijena ogledala, nova kržljava shvatanja, odgovornost je zajednička, nažalost, greška je u nama.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: a szerző