Željka Janković
Kragujevac, 21. mart 1989. –
To sam što sam da bih
rekao ko sam
To sam što sam
Da bih rekao ko sam
Nemoj me prezrivo pogledati: Odrastao sam!
Dođi da palcem oližemo fil iz napukle zdelice.
Nemoj mi gordo guknuti: Pesnik sam!
Dođi, pokaži mi stih koji otvara zaobiđena grotla.
Nemoj mi nadmeno namigivati: Pisac sam!
Dođi da ti u zenici spazim
Neutaživu žeđ za reči koja izmiče.
Nemoj mi, nemuštim jezikom, kočoperno kadencirati:
Muzičar sam!
Dođi i odsviraj allegro sonatu
Siromahu što izdiše sam.
Nemoj mi, opervažena žiponom, šepurno šenlučiti: Balerina
sam!
Dođi iskreno, da na ovoj žici skupa
Piruetom prkosimo
Bodljikavom bezdanu besmisla.
Nemoj mi mudrijati maskom: Glumica sam!
Dođi i pred svetom prolij
Ponornicu sebe pod daskom.
Nemoj mi se razmahano razvikivati : Slikar sam!
Dođi i lazurom mi satkaj neistraženi purpurni pejsaž.
Nemoj mi svečano salutirati: Kapetan sam!
Dođi, povedi nas baržom u buru bez brane.
Nemoj mi gromoglasno graktati: Sportista sam!
Dođi i dokaži zašto je život igra.
Nemoj mi važno viknuti: Učitelj sam!
Dođi i nauči nas da povratimo
šćućureno balavče gladno znanja.
Nemoj bakici s mimozama što drhti u parku odbrusiti:
Nemam, baba, beži, boga ti!
Dođi, dovedi je na večeru. Pokloni joj desert.
Ostatke ljubavi.
Nemoj je nesnosno nipodaštavati: Kevo, smaraš, matora!
Dođi da jedemo zajedno.
Na poslednjem ručku (ako stigneš) opet će ti biti „mama.“
Nemoj kiselo sažaljivo nadnositi obrve nad osakaćenim
dečakom.
Dođi, uputi mu smešak za kojim vapi.
Nemoj mi nehajno naturati: Žurim!
Dođi, sad kada se zvezdama ne žuri.
Nemoj mi drčno dokazivati: Bogat sam!
Dođi da ponovo krademo ribizle popu
I nosimo ih komšijskoj deci.
Nemoj mi odsečno odmahivati: Ti to ne razumeš.
Dođi, možda sam razumela i više
nego što bi se ti usudio da želiš.
A ja da priznam.
Nemoj me sada, belih brkova, kržljavo koriti: Zašto
si...?
...zato što nisam ti.
Zato što si dete.
Zato što sam ugušila dete...
Zato što su oni... kerberi privida
nadničari straha.
Vampiri lažnog osmeha
Staklenog pogleda.
Dođi.
Čuda od dece najmanje su deca.
Izvini.
I nemoj mi,
Bar noćas,
Tobož zadovoljan
U otočkoj pustoši
Pri škiljavom svetlu
Sunca što mesečari
Kraj stare školjke
Što spokojno šapuće bez reči
Prve žiške
Naše
I
Snove
Pređašnje
U maglovitom maju ,
U mulju bez meduza,
Na moru bez mistrala
Na gozbi bez gostiju i bez gavranova...
Goloj
Tvojoj
Mojoj
Svačijoj
Nemoj mi se diviti.
I nemoj mi, bez konca, kaćiperno kloparati: Ja, ja, ja...
Da, da, da...
Znam, znam, znam...
Ne.
Ne ponavljaj mi onu mene.
Dođi da iznova spoznamo radost Otkrivanja.
Dubine Ništavila.
Zora će nas ionako vratiti u pajace zvanja koja nismo.
Az vagyok ami vagyok hogy elmondhassam ki vagyok
Az vagyok ami vagyok
hogy elmondhassam ki vagyok
Ne nézz rám oly megvetően: Felnőtt vagyok!
Gyere, a nyalánkságot ujjunkkal töröljük ki
a megrepedt tálból.
Ne büszkeséged szóljon hozzám: Költő
vagyok!
Gyere, mutasd meg, melyik sor nyitja a
kikerült krátereket.
Ne kacsingass rám nagyképűen: Író vagyok!
Gyere, hogy szembogaradban láthassam
Az elillanó szavak utáni csillapíthatatlan
vágyat.
Ne muzsikálj tagolatlanul, hetvenkedve: Zenész vagyok!
Gyere és játssz allegro szonátát
a szegénynek aki egyedül haldokli.
Ne rúgd a port csipkés alsószoknyában, kérkedve: Balerina
vagyok!
Ártatlanságoddal gyere és ezen a kötélen piruettel
Együtt dacoljunk
Az értelmetlenség tüskés szakadékával.
Ne sózzad az agyam álarcban: Színésznő vagyok!
Gyere és nyilvánosan szórd szét önmagad
A búvópatakot a porondon.
Nekem hetvenkedve ne kurjongass: Festő vagyok!
Gyere és a feltáratlan lila tájat glazúrral vond be.
Nekem ünnepélyesen ne tisztelegj: Kapitány vagyok!
Gyere, a gátak nélküli viharba uszállyal vezess
bennünket.
Nekem fennhangon ne vartyogj: Sportoló vagyok!
Gyere és bizonyítsd be, játék az élet.
Nekem fontoskodva ne kiálts: Tanár vagyok!
Gyere és mutasd meg hogyan hozzuk vissza
a tudásra vágyó kucorgó takonypócot.
A parkban reszkető mimózát áruló anyókának ne vesd oda:
Nagyi, az ördögbe veled!
Gyere, hozd el vacsorára. Csemegét ajándékozzál neki.
A szerelem maradványait.
Ne alázd meg: Szülém, te csámcsogó öregasszony!
Gyere, együtt együnk.
Utolsó étkezéskor (ha megéred) ismét „anyád” lesz.
A nyomorék fiú felett kelletlenül szánakozva ne vond
össze szemöldököd.
Gyere, mosolyt küldj számára, epedve várja.
Ne jelentsd ki hanyagul: Sietek!
Gyere, most mikor a csillagok sem sietnek.
Ne bizonygasd pöffeszkedve: Gazdag vagyok!
Gyere, lopjunk ismét ribizlit a paptól
És adjuk a szomszéd gyerekeknek.
Ne legyints indulatosan: Te ezt nem érted.
Gyere, talán többet is megértettem
mint amire egyáltalán számíthattál.
Én meg bevallom.
Most, hófehér szakállal, aszottan ne csepülj: Miért...?
... mert nem te vagyok.
Mert gyerek vagy.
Mert a gyereket elpusztítottam...
Mert ők... a káprázat Kerberoszai
a félelem napszámosai.
A hamis mosoly
Üveges tekintet vérszopói.
Gyere.
A csodagyerekek legkevésbé gyerekek.
Bocsánat.
És most ne,
Legalább ma éjjel,
A szigetek pusztaságában
Állítólag elégedetten
Az alvajáró nap
Halvány fényében
Régi kagyló mellett
Ami szótlanul suttog
A lobbanásunkról
Az elsőről
És
Előző
Álmainkról
A ködös májusban,
A medúzák nélküli iszapban,
A szélcsendes tengeren
A vendégek és hollóktól mentes ünnepélyen...
Az érintetlenen
Tiéden
Enyémen
Mindenkién
Ne magasztalj.
És végnélkül, kérkedve ne hajtogasd: Én, én, én...
Igen, igen,
igen...
Tudom, tudom,
tudom...
Ne.
Önmagamat nekem ne ismételgesd.
Gyere, fedezzük fel ismét a Megismerés örömét.
Az enyészet mélységeit.
A hajnal úgyis visszavet a pojácák világába ahová nem
tartozunk.
Prevod:
Fehér Illés
Zahvaljujem se Timei Lener Moger za dobivene korisne savete
prilikom prevođenja.
Köszönöm Lenner Móger Tímeának a fordítás során kapott hasznos tanácsokat.
Köszönöm Lenner Móger Tímeának a fordítás során kapott hasznos tanácsokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése