Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -
Lábuk rövid
Beszélhetünk egy helyszínről
lehetőségeként valamiféle
felfoghatatlan tér áthidalásának
- fesztáv, körül körkép azok számára,
akik öregkorukra törpék.
Beszélhetünk a helyről, amelyet
fel nem fedezünk soha,
hisz mi a lakott világot járjuk,
csodáljuk mint zuhan párkánya,
és a mélybe egy amfiteátrumot tettünk,
ott történik napi két előadásban csoda.
Az idő, és míg el nem törik, a tér
találkozásának elméleti pontja ez,
elvesztettünk már minden poggyászt,
fejből idézett kötéltáncosokat
látni övig: két nő és egy férfi,
felsőtestük felnőtt, lábuk rövid...
|
Noge su im kratke
Može se pričati o nekom licu mesta
kao o nekakvoj mogućnosti
premošćavanja neshvatljivog prostora
– raspon, okolo panorama za one
koji su za stare dane patuljci postali.
Može se pričati o mestu koju
nikad nismo otkrili,
ta nama je naseljen svet poznat,
divimo se kako mu atula pada
i u dubinu smo amfiteatra smestili,
čudo se tamo dešava dnevno u dva prikaza.
To je teoretska tačka sretanja
vremena, i dok se ne razbije, prostora,
sve posedovano je izgubljeno,
iz sećanja prizivani pehlivani
se vide do struka: dve žene i muškarac,
gornjim telom odrasli, noge su im kratke...
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése