Kozák Mari Emlék – Uspomena

Kozák Mari Debrecen, 1954. február 16. –

Emlék Oly sok éve már, hogy arra jártam, hol felhőbe vesznek a fák, és kopott köveken sétálgat az elmúlás, tornyos háztetőn a tegnap megpihen, majd a mával karöltve, a holnap után siet. Arra, mindig kéket nevetett az ég, és fodros ruhában felhők vigyázták a nap mosolyát… anyám mesélte rétek titkát. Cipőm még emlékszik minden apró kavicsra, pillantásom szökik tarka ruhás bokrok után, ablakok szemén csillan a varázs, feléjük botladozik megfáradt léptem, emlékszem… kibontott hajjal futok egy régi emlék után, lehajtott fejű fák közt vár a nyár… találkát kért tőlem az elmúlás.

Uspomena Odvajkada nisam bila tamo gde stabla u oblacima se gube i prolaženje na izlizanoj kaldrmi šeta, juče na strmom krovu se odmara, pa pod ruku sa danas prema sutra žuri. Tamo negde nebo je uvek plavo smejao a oblaci u naboranom odelu čuvali osmeh sunca… od majke slušane tajne livada. Moja cipela još svakog sitnog belutka pamti, pogled moj u šareno ruho obučeno grmlje beži, primama na oknama prozora blešti, morni koraci moji prema njima teže, sećam se… razvezanom kosom trčim prema uspomenama, među sagnutim krošnjama čeka me žara… morija sastanak sa mnom je zakazala. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző