Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2016. szeptember 21., szerda

Pilla - Sárközi Mariann Lényeg a fontossági sorrend – Bitan je red po važnosti

Portré: Ady András

Pilla – Sárközi Mariann

Lényeg a fontossági sorrend

Sokszor jut eszembe egy utolsó lélegzet
húsz... alig húszévesen, s hogy
mily' gyorsan hagyta el torkát 
a függés, a gyilkos; eszembe jut
egy reggel, a már ébredéskor céltalan,
s a dezodor, fürdés helyett.
Láttatok már arcot akkor, 
amikor ellilul?
Én láttam. Magamét.
Gyakran jut eszembe a liget.
Egy bokra sem fája nem vonzott,
csak a vágy, hogy takarásban szúrjam
be a mérget, a fájdalmat enyhítőt.
Eszembe jut a meztelen ágak közötti tél, 
s hogy nem érte lábam, 
s a nyár gondozása, ha ajkamra vizet dörgölt.
Láttál már embert önszántából
igénytelent, otthontalant.
Én láttam. Magamat.

Sose felejtem azt, amikor a belátás 
a tagadással pöröl. Talán ha 
többet mesélnék egy gödörről,
ahol reggeltől-estig
utolsó kenetre vártam,
s ahonnal óránként semmi erőből,
inkább ösztönből indultam útnak
szerelmemért, mindenemért,
"csak egy" grammért...
Láttatok már embert haldokolva kielégülni?
Én láttam. Magamat.
Láttál embert sírva szájához emelni 
az üres, száraz fogkefét...
büdösen, éhesen zsemlét, kenyeret tagadni;
hallottál szirénát, s szót, Istent átkozót,
s vádját: kegyelem, irgalom, Isten?! Nincs!
Én igen, 
elég volt egyetlen gyenge sóhaj,
s ördögi játékba hívott a sors.
Érdes eccpecckimehecc kacajjal 
csalt, és én mentem... míg elfelejtettem
várni és áldani azt, ami mindenkinek
adott: az életet.
Csak én, s valami megfogalmazhatatlan 
hiány vonzott.
Ismeritek!? Ti, akik érzéseitek
megfogalmazni tudjátok!?
Én ismerem.

Néha eszembe jut
egy fekáliában fetrengő hiúság,
s a küzdelme nem a ligetben,
hanem kemény-hideg matracon.
Eszembe jut milyen idegesítő 
a percek kopogása a csempén,
s a felhangosított infúziócseppek
vénábaesése...
majd rájönni: mivé lettem
.........................................................
aztán eszembe jut az első
sejtjeimig jutó levegőrész,
s az otthon, a piszkos;
a porszívó fárasztó búgása,
s az első
fehér függöny ablakpucolás után.
Az éhes, azért eszik döntés, 
majd az akarat: kell kenyér;
az első munkanap.
A kézfogás Istentől. A kegyelem,
hogy nem halt meg bennem az ember. 
Az első és az utolsó grammnál finomabb
szerelem, a küzdelem nélkül megélt kéj;
Egy gyűrű. Arany. A hűség halálig.
Két születés, halál(ok), sokk,
boldogság, harc, minden máig megélt.
Társ, barát, anya lettem, vagyok.

Értitek ezt az értelmetlent?
Én vagyok. Én voltam.
Sose felejtem. Mondom:
semmi sincs ok nélkül.
Magunkon múlik a élet,
a lényeg a fontossági sorrend
januártól-decemberig...
és Isten. Szerintem.

(Bicske, 2016. július 24.)

Suština je red po važnosti

Često se setim jednog zadnjeg uzdaha
sa dvadeset… jedva sa dvadeset, i ovisnost,
krvnička kako brzo je njeno grlo
napustila; setim se jednog jutra,
već pri buđenju besciljnog,
i umesto kupanja, dezodora.
Jeste li već videli lice,
kad lila postane?
Ja jesam. Svoje.
Često se setim gaja.
Ni jedan džbun, niti drvo me nije privuklo,
samo žudnja da otrova što bol stiša
u zaklonu sebi ubrizgam.
Setim se zime između golih grana
i da ju moje noge nisu dotakle,
i staranje leta, kad mi usne vodom brisao.
Jesi li već videla čoveka ko je dobrovoljno
ništavan, beskrovnik.
Ja jesam. Sebe.

Nikad neću zaboraviti tren kad uviđavnost
sa negiranjem se prepira. Možda kad bi
više o jednoj jami pričala
gde od jutra do mraka
na poslednju pričest čekala
i odakle svakog sata iz ničega,
više iz instinkta za svoju ljubav,
za sve što posedujem ponovo na put krenula,
“samo” zbog jednog grama…
Jeste li već videli samrtnika zadovoljiti se?
Ja jesam. Sebe.
Jesi videla čoveka kako praznu, suvu četku
za zube plačući do usta diže…
smrdljivo, gladno zemičku, hleba odbije;
jesi čula sirenu i reč, Boga proklinjajuću
i optužbu: milosti, oproštaja, Boga?! Nema!
Ja jesam,
jedan jedini slab uzdah je dovoljan bio,
i sudba me je u đavolsku igru zvala.
Hrapavim ecipecipec grohotom je
mamila i ja krenula… i zaboravila
čekati i blagosloviti to što je svima
dato: život.
Samo ja, i nekakav nepojmljiv manjak
me je privlačio.
Poznajete!? Vi, koji svoje osećaje
izraziti znate!?
Ja poznajem.

Koji put se setim
jedne u fekaliji valjajuće taštine,
i njene borbe ne u gaju,
na tvrdo-hladnom dušeku.
Setim se koliko je razdražljivo
kucanje minuta na zidnim pločicama
i pojačan pad kapi infuzije
u venu…
i doznanje: šta sam postala
………………………………..
pa se setim prve do mojih ćelija
dospele delove vazduha,
i dom, prljav;
zamorno zujanje usisivača,
i prva
bela zavesa posle pranja prozora.
Odluka, jedeš jer si gladna,
pa volja: hoću hleba,
i prvi radni dan.
Rukovanje Boga. Milost
da u meni čovek nije umro.
Od prvog i zadnjeg grama skladnija
ljubav, bez borbe doživljena strast;
Jedan prsten. Zlatan. Doživotna odanost.
Dva rođenja, smrt(ovi), šok,
blaženstvo, borba, sve do danas doživljene.
Družica, prijateljica, majka sam postala, sam.

Shvatate li tu besmislenost?
Ja sam. Ja sam bila.
Nikad zaboraviti neću. Tvrdim:
bez razloga ništa nije.
Život o nama ovisi,
suština je red po važnosti
od januara do decembra…
i Bog. Po mom.

(Bičke, 24. jul 2016.)

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=69277

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése