Petar Pajić Moja majka hekla – Anyám köt

Petar Pajić Valjevo, 06. oktobar 1935. –

Moja majka hekla Moja majka hekla i kaže: "Starost je samo velika zima, starost je samo velika samoća." Iz njenih prstiju izleću ptice, cvetovi, šare, njeni prsti lepršaju u vazduhu kao leptirovi koji ne mogu da polete. Moja majka je devojčica, vidim je kako trči kroz sunčanu izmaglicu, niz cvetnu livadu, od sunčane izmaglice među prstima plete sebi devojačku spremu. Eno je u beloj venčanici, vidim devojčicu juri svoj san, san je sve veći a polje je sve manje. Klupko se odmotava. Moja majka će se uskoro udati.

Anyám köt Anyám köt és szól: " Csak rideg tél az öregség, csak nagy magány az öregség." Ujja között madarak, virágok, díszek kelnek életre, mint a röptére képtelen lepkék ujjai úgy lebegnek. Anyám kislány, látom ahogy a napsütötte ködben, a virágos réten átsuhan, serdülő hozományát ujjaközti páradús levegőből szövi. Ott van, fehér menyasszonyi ruhában, álmát kergető kislányt látok, egyre nagyobb az álom de a rét csak zsugorodik. Lehull a lepel. Anyám hamarosan férjhez megy. Fordította: Fehér Illés

Forrás: http://www.poezijanoci.com/domaca/petar-pajic-pesme.html#6