Szente B. Levente Keresztutak margójára – Na margine raskršća – On The Margin Of Crossroads

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Keresztutak margójára

amikor az ember álmot látott,

és úgy hitte, megértette a világot,

útjai során megismerte a színeket, és már

fehér feketében látott, főleg,

hogy tükörképére áldozat gyanánt vért mázolt,

és váltig hangoztatta, olyasmivel van kapcsolata,

ami régebbi, mint maguk a vallások –

és járt és kelt, látott, hallott, aztán

gondolatokat vallott,

mind olyanokat,

amelyeket kimondani már régen nem szabadott,

hogy a szikrából majd tűz lobbanjon,

hitében igazi nyomot

mint vad folyóban sodródó kő és szikla,

ó, fájdalom, mégis alig hagyott.

de mások igazául emlegetett ha kellett álomszépet, mocskot,

mert ilyen volt a világ, mióta a világ szemében a táj,

mint másik egek képe, visszaragyogott.

mert az új világra felkészülni sosem lehet, mondotta

isten veled, isten velem, se veled, se nélküled.

jobb ez így, míg egy az ős, fenn az űr, lenn a dög,

mert csókolni kéne, az egekig szeretni,

megadni akinek ami jár, harapni amikor fáj,

menni, elindulni végre, ölelésbe

finoman belerohanni, mielőtt vége jönne -

ó, mennyi mindent, mi mindent még tenni kéne.

legfőképpen embernek maradni,

vagy lenni végre. örök időkre.

Forrás: a szerző

Na margine raskršća

kad je čovek sna video,

poverovao je da je svet shvatio,

na svom putu upoznavši boje, samo je

belo-crno video, uglavnom,

kao žrtvu svoj odraz krvlju premazao

i beskonačno ponavljao, povezan je s nečim

što je stariji od samih vera –

i hodao je i kretao se, video, slušao, potom

svoje misli javno izneo,

sve takve

koje izgovorit odavno nije bilo dozvoljeno,

da se ne bi iskra u vatru pretvorila,

u svojoj veri pravog traga

poput kamena i stene u divljoj reci,

o, na žalost, ipak jedva ostavio.

ali zbog pravde drugih ako je trebalo spominjao je krasotu,

prljavštinu, jer takav je bio svet od kada u njegovim očima

svet je u vidu krajolika, kao slika drugog neba se odrazio.

pripremiti se za novi svet nemoguće je, govorio je

bog s tobom, bog sa mnom, ni s tobom, ni bez tebe.

bolje je tako, dok su preci isti, gore je vasiona, dole je strvina,

jer trebalo bi ljubiti, do neba voleti,

dati svakome po zasluzi, kad boli gristi,

ići, konačno krenuti, u zagrljaj

tiho upasti, pre no što bi kraj naišao –

o, koliko toga bi još trebalo uraditi.

najviše čovekom ostati,

ili konačno postati. za sve vekove.

Prevod: Fehér Illés

On The Margin Of Crossroads

when man saw a dream,

and thought he understood the world,

on his ways he got to know colours, and already

saw everything in black and white, mainly

because he smeared blood like sacrifice on his reflection,

and kept on saying he had connections with something       

older than religions themselves -

and he walked around, saw, heard, then

declared views,

all of the kind

that weren’t allowed to be pronounced for long,

that from a spark fire should flare up,

but alas, in his faith there

- like drifting stones and rocks in wild rivers -

have hardly any real traces been left.

but as others’ truth he cited if needed perfection,

for the world’s been like that, since in the world’s eyes the land

like the image of other skies was reflected.

because one can never get ready for the new world, he said

god be with me, with you, neither with, nor without you.

better this way, forebear’s the same, space up there, carcass down here,

for one should but kiss, love to the heavens,

give everyone their share, bite when the pain’s there,

go, make a move at last, into a hug

gently rush, before it would come to an end -

oh, how many things, how very much still to be done.

but above all to remain human,

or become one. for all times to come.

Translated by N. Ullrich Katalin