Milica Petričević Nedostaješ – Hiányzol

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Nedostaješ I dok svira ona naša stara, mirišem te.  Mirišem i upijam svaki tvoj dah koji se po koži razliva kao mastilo po izlizanoj, davno ispisanoj hartiji. I dok svira ona naša stara, mirišem decembar i prve pahulje, koje se vješto vezuju za tvoje vlasi, tamne kao ona noć.  I osjećam... Svaki novi treptaj sluti jedno 'odlazim'. A slutim i ja. Da nas nema. A tu smo. A nismo.  Slutim kraj. A miriše decembar… I miriše prvi snijeg. I ona naša, davno ispijena. Gorka. Kao ona noć. Puna čežnje. I želje... Za onim nikad izgovorenim 'volim te'.

Hiányzol És míg az a régi dallam szól, érezlek. Érezlek és beszívom, a bőrön mint a már régen teleírt, nyűtt papírlapon tintaként szétfolyó, lélegzeted. És míg az a régi dallam szól, érzem a decembert és az ahhoz az éjhez hasonló szénfekete hajadhoz ügyesen simuló, első hópelyheket. És érzem... Minden új rezdülés “elmegyek”-et sejtet. És sejtem én is. Hogy nem létezünk. Pedig itt vagyunk. És mégsem. Sejtem, vége van. Pedig érezni a decembert... És az első hó illatát. És azt a mi, rég kihörpintett nedűnket. Keserű. Mint az az éj. Tele sóvárgással. És kívánsággal... Azért a sosem kiejtett “szeretlek”-ért. Fordította: Fehér Illés

Forrás: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/12/nedostajes-milica-petricevic.html