Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -
[Brehmfilm]
Ebben az
álomban sziklák lapozása [gradáció],
(süllyedő,
emelkedő, mintegy lélegző) hegyek,
(mozgó,
olvatag) földrajz, nagy zajjal elpárlott
tengerszem a sóhaj.
Ingóköveken, billenő benső fennsíkokon oldalazva,
magához az eposzhoz mi közöm?! Élek (vadászom)
e járó gépen, melynek ékszíj-ösvényei suhognak,
csapágy-csakrái zúgnak [muzsikája a zugnak],
dugattyú-oltárkövei kalimpáló meteoritok,
melyeken lépkedve , félek, ha elbotlom,
zuhanni kezdek, felébredek...
Ebben az álomban (meglehet) felébredek:
süllyedő, emelkedő hegyekre, betűkövekre
(kőbetűkre) lépve mindig egy-egy szigeten
találom magam; s ott, valamiféle szárazulat közepén,
környezve végeláthatatlan szomjúsággal (ízre, vízre,
szóképre, összerágott zárójelre stb.) percekre bár
úgy tűnik, a következő választhatás
megugorható.
Ám ezek a sziklák papírmaséból (ilyen
az újrahasznosított Genezis), a rostok
rég rögzített szavakéi, oly könnyűek, szinte
lebegnek, oly könnyűk, szinte mint a felhők,
amelyek között lebegnek, már ha a felhők is
lebegnek, s nem torlódnak a földön
taszítva maguk előtt egy-egy kitört
[kiskapitális] hegyormot.
Itt kell a betűket levadászni, a betűket,
amelyek lábra keltek, a folyton változó olvasatot,
a magát kirakó szöveget, a mai lakomát.
Ebben a könyvben élni álom (mindenki könyvben él,
ugye, a könyv kötegelt igazság, betűit lenyomták,
s lakója [olvasó?] dönti el, mely úton halad,
mely környező betűre [ingókőre] lép, ha lép)…
S eljutsz oda, hogy egy szex-ikon sem lehet fontosabb
egy penészes lexikonnál, vagy lapjaira esik szét
az ország, nyitott szemre lépsz,
s épp becsukják.
…
Ez egyszerűen [Brehmfilm:] egy versszerűen
tördelt kolumna (afféle álvers v. hamis
hasáb), amelyben saját nevem a csapda.
[Brehmfilm]
U tom snu listanje stena [gradacija],
brda (sležu se, dižu, kao da dišu),
geografija (pokretna, rastvorljiva), uzdah je
gromovitom bukom ispareno morsko oko.
Koporkajući se na klimavim stenama, nutarnjoj pomičnoj
visoravni, sa epom kakve veze imam?! Živim (lovim)
na toj pokretnoj mašini, čije staze remena štropoću,
ležišta-čakre rogobore [muzika roga],
stene oltara-pistona su tandrkajući meteoriti,
na kojima koračajući, bojim se, ako posrnem,
počeću padati, probudiću se...
U tom snu (moguće je) probudiću se:
koračajući na brdima koji se sležu, dižu, na stenama od
slova
(slovima od stena) uvek na po jednom ostrvu se
nađem; i
tamo, usred nekog suva
optočen
beskonačnom žeđu (za okusom, vodom,
metaforom,
prožvakanom zagradom itd) na momente makar
čini se,
sledeći izbor je
na
dohvatu.
Ali ove
stene iz papirne kaše (takva je
ponovo korišćena
Geneza), niti
odavno utvrđenih
reči, tako su lagane, maltene
lebde,
tako su lagane, maltene kao oblaci,
između
kojih lebde, ako uopšte i oblaci
lebde, i
ne gomilaju se na zemlji
gurajući
ispred sebe po koju otkinutu
[kapitelhen]
glavicu brda.
Slova
ovde treba uloviti, slova
koja su
oživela, neprestano promenljivu materiju za čitanje,
tekst
koji sam sebe slaže, današnju gozbu.
Živeti u
toj knjizi san je (svako u knjizi živi,
valjda,
knjiga je u tomove složena istina, slova su utisnuta,
a
stanovnik [čitalac?] odlučuje, na kojoj cesti će kružiti,
na koje
sledeće slovo [nestabilnu stenu] stupiti, ako stupi)...
I stižeš
do saznanja, da od buđavog leksikona ni seks-ikona
ne može
biti važnija, ili će se zemlja na listove rasturiti,
na
otvoreno oko ćeš stupiti,
i baš
zatvaraju.
...
To je
jednostavno [Bremfilm:] kao pesma
prelomljena
kolumna (nekakva lažna pesma, prividna
špalta),
u kojoj vlastito ime je zamka.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése