Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2017. január 15., vasárnap

Enes Kišević Pa to je krasno – Hát ez gyönyörű


Képtalálat a következőre: „enes kisevic”

Enes Kišević, Bosanska Krupa 1. maj 1947. –


Pa to je krasno

Vani su padali pijanci
umjesto snijega.
Bio je siječanj, iliti januar 
ne sjećam se više.
Pozvan u tuđi stan
sjedim u njezinoj sobi bez svjetla,
ona u opasnoj dobi,
a ja poput pijetla,
pričam joj pjesme.

Ona se divila:
bedrima, dojkama, kukovima...
Svim svojim sokovima,
ona se divila mojim stihekima,
a ja sam pio vinjak.
I jedino što je znala reći:
Pa to je krasno."

I meni je sve bilo jasno.
I užasno. I strašno. I žao.

I sva bih blaga dao
da mi se vrate riječi
što sam joj rekao,
ali bilo je već kasno.

Ona je ležala pokraj kamina,
i kao da se kaje,
rumena od vatre vina
plakala je.

I ne hoteći, griješila je
milujući jastuk,
misleći pritom da sam vuk
koji će skočiti,
a ja sam bio pozvan,
u ovaj stan 
ako se ne varam,
tek nešto popiti.

I sjedio sam potpuno miran.
Dosada je glodala tišinu.
Vatra se jarcala u kaminu...
A ona je pričala o svojoj mački,
i o ludnici u diskiću,
i o nekom crnom mladiću
koji ima kola i deset milijuna na knjižici...

I meni je sad stvarno
sve bilo jasno,
i rekao sam djevojčici:
Pa to je krasno.
To je, zaista, krasno."

I otišao sam padajući
sa snijegom po ulici.

A to je, zaista, krasno!

Hát ez gyönyörű

Kinn, hó helyett
a részegek estek.
Fergeteg hava volt, vagy január 
már nem emlékszem.
Idegen lakás
kivilágítatlan szobájában kuporogtam,
a hölgy veszélyes korban
volt, én meg hivalkodva,
szavalatommal ámítottam.

Gyönyörködött:
combjaival, melleivel, csípőjével...
Minden nedűjével,
az elmodott sorokban gyönyörködött,
én meg konyakot nyakaltam.
És az egyedüli, amit hangoztatott:
Hát ez gyönyörű."

És számomra minden felfogható volt.
És borzasztó. És riasztó. És szívfacsaró.

És megadnék minden drágaságot,
ha visszatérnének azok
az akkor mondodtt sorok,
de már késő volt.

A kandalló mellett hevert,
és mintha bánna valamit,
a tűztől bortól kipirult tekintettel
sírt.

Akaratlanul is tévedett,
a párnát simogatva
azt hitte, ugrásra
kész farkas vagyok,
de ha érzésem nem csal,
ebbe a lakásba 
csak egy italra 
voltam hivatalos.

És nyugodtan ültem.
Unalom rágta a hallgatást.
A kandallóban izzott a parázs...
Beszélt a macskájáról,
meg a diszkóbeli tébolyról,
meg holmi fekete fiúról,
milliókat érő betétkönyvéről és autójáról...

És számomra valóban
minden egyértelmű,
és mondtam a varázslatos, fiatal fruskának:
Hát ez gyönyörű.
Ez, tényleg, gyönyörű."

És elmentem és a hóesésben,
az utcán én is elestem.

És ez, tényleg, gyönyörű!

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://www.poezijanoci.com/domaca/enes-kisevic-pesme.html#2



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése