Enes Kišević Pa to je krasno – Hát ez gyönyörű

Enes Kišević, Bosanska Krupa 1. maj 1947. –

Pa to je krasno Vani su padali pijanci umjesto snijega. Bio je siječanj, iliti januar – ne sjećam se više. Pozvan u tuđi stan sjedim u njezinoj sobi bez svjetla, ona u opasnoj dobi, a ja poput pijetla, pričam joj pjesme. Ona se divila: bedrima, dojkama, kukovima... Svim svojim sokovima, ona se divila mojim stihekima, a ja sam pio vinjak. I jedino što je znala reći: „Pa to je krasno." I meni je sve bilo jasno. I užasno. I strašno. I žao. I sva bih blaga dao da mi se vrate riječi što sam joj rekao, ali bilo je već kasno. Ona je ležala pokraj kamina, i kao da se kaje, rumena od vatre vina plakala je. I ne hoteći, griješila je milujući jastuk, misleći pritom da sam vuk koji će skočiti, a ja sam bio pozvan, u ovaj stan  ako se ne varam, tek nešto popiti. I sjedio sam potpuno miran. Dosada je glodala tišinu. Vatra se jarcala u kaminu... A ona je pričala o svojoj mački, i o ludnici u diskiću, i o nekom crnom mladiću koji ima kola i deset milijuna na knjižici... I meni je sad stvarno sve bilo jasno, i rekao sam djevojčici: „Pa to je krasno. To je, zaista, krasno." I otišao sam padajući sa snijegom po ulici. A to je, zaista, krasno!

Hát ez gyönyörű Kinn, hó helyett a részegek estek. Fergeteg hava volt, vagy január – már nem emlékszem. Idegen lakás kivilágítatlan szobájában kuporogtam, a hölgy veszélyes korban volt, én meg hivalkodva, szavalatommal ámítottam. Gyönyörködött: combjaival, melleivel, csípőjével... Minden nedűjével, az elmodott sorokban gyönyörködött, én meg konyakot nyakaltam. És az egyedüli, amit hangoztatott: „Hát ez gyönyörű." És számomra minden felfogható volt. És borzasztó. És riasztó. És szívfacsaró. És megadnék minden drágaságot, ha visszatérnének azok az akkor mondodtt sorok, de már késő volt. A kandalló mellett hevert, és mintha bánna valamit, a tűztől bortól kipirult tekintettel sírt. Akaratlanul is tévedett, a párnát simogatva azt hitte, ugrásra kész farkas vagyok, de ha érzésem nem csal, ebbe a lakásba  csak egy italra  voltam hivatalos. És nyugodtan ültem. Unalom rágta a hallgatást. A kandallóban izzott a parázs... Beszélt a macskájáról, meg a diszkóbeli tébolyról, meg holmi fekete fiúról, milliókat érő betétkönyvéről és autójáról... És számomra valóban minden egyértelmű, és mondtam a varázslatos, fiatal fruskának: „Hát ez gyönyörű. Ez, tényleg, gyönyörű." És elmentem és a hóesésben, az utcán én is elestem. És ez, tényleg, gyönyörű! Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poezijanoci.com/domaca/enes-kisevic-pesme.html#2