Milana Kremenović Promjena i ja – A változás és én

Milana Kremenović Banja Luka, 07. februar 1983. –
 

Promjena i ja Ni ja, kao i svaki drugi čovjek, nisam znala kako da uzmem sat, kako da ga navijem u suprotnom pravcu i učinim vrijeme relativnim. Iako je želja bila velika, ona nije bila, niti je mogla da bude iznad onih zakona na kojima funkcioniše svijet. Zato sam poput svih drugih smrtnika i ja ostala neposebna i vremenska. Kako me je zub vremena nagrizao, kako je kosa prelazila u bijelo, a koža u izbrazdano, shvatala sam svoju bespomoćnost, i suštinu kraja. Na tom mjestu na kojem stojim vrijeme prolazi brže. Na nekim mjestima vrijeme prolazi sporije. Ali na svakom mjestu ono prolazi. Prateći mjesečeve krugove, i krugove oko Sunca, vidjela sam prolazi i Zemlja, s njom i cijela vasiona. I iako je čovjek naspram njih mali, vrijeme sve mijenja i osipa, i u tome je nezaustavljivo. To je jedini apsolut. Svaka promjena je trag, trag koji se bilježi, koji se utiska u nekoj prošlosti, i koji u toj prošlosti ostaje. Svaka promjena je dio jednog mehanizma jednog višedimenzionalnog sata, koja prelazeći u jednog u drugi oblik određuje budućnost. Ona je i dio mene, čak i onda dok sam tražila izlaz iz sopstvene kože, ne bi li dokazala suprotno, ona je bila svjedok, i vrlo dobro je znala da će se u dokazivanju desiti nešto neobično... Da ću je upoznati.

A változás és én És sem, mint mások sem, tudtam, az órát hogyan vegyem kezembe, hogyan forgassam, az időt viszonylagossá téve, ellenkező irányba. Még úgy sem, hogy erős volt a kísértés, a világot uraló törvények fölé nem emelkedhetett.  Így, a többi halandóhoz hasonlóan, maradtam én is átlagos és időfüggő. Ahogy az idő foga kikezdett, ahogy hajam fehéredett, bőröm ráncosodott, megértettem tehetetlenségemet és az enyészet megkerülhetetlenségét. Ezen a helyen, ahol állok, az idő gyorsabban halad. Máshol az idő lassabban halad. De mindenütt halad. Figyelve a hold és a Nap körüli köröket, érzékeltem, maga a Föld is halandó és vele együtt az egész Űr. És még akkor is, ha hozzájuk képest parányi az ember, az idő mindent megállíthatatlanul átalakít és morzsol. Ez az egyetlen bizonyosság. Jel minden változás, jel melyet jegyeznek, és a múlt valamelyik szegletébe bevésve abban a múltban marad. Minden változás egy többkiterjedésű óraszerkezet része, amelyik egyik alakból a másikba való átváltozása határozza meg a jövőt. Részem, akkor is az volt, mikor bőrömből kibújva kerestem a kiutat, hogy esetleg bebizonyíthassam az ellenkezőjét, tanú volt és jól tudta, a bizonyítás során valami különös történik... Hogy megismerem. Fordította: Fehér Illés