Milica Petričević Napisaću ti pjesmu – Verset neked írok

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Napisaću ti pjesmu Napisaću ti pjesmu, u našem gradu. U gradu žudnje, načinjenih grijehova, uzbuđenja, nemira, dvoumljenja, posustajanja, opraštanja. Napisaću ti pjesmu, u našem gradu, u kome smo traćili svoje studentske dane prije nego su pale prve pahulje, koje nisu ni uspjele da se otope na našim dlanovima. U gradu u kom te više ni ne viđam. U gradu, u kom se lede nosići, a ko zna ko ih grije. I zagrljaji.. Koji se pružaju ko zna kome. Napisaću ti pjesmu, onako, studentski, zamišljajući sobu koja sada zasigurno hladna nije jer je grije ritam uzdaha i izdaha ko zna čijih. Napisaću ti pjesmu zamišljajući kako nas, po ko zna koji put, umiva ono naše Sunce. A ti si ga zaboravio. A ja ću ti je napisati. U gradu... Šobićevom... Voljenom... On, kako mi je onda rekao, nije htio da mijenja svijet. Ni ja ne htjedoh ovaj naš. A jesam, ipak. Oprostićeš mi.

Verset neked írok Verset neked írok, városunkban. A vágy, a megtett bűnök, az izgalmak, a nyugtalanság, a kétségek, vissazahőkölések, megbocsátások városában. Verset neked írok, városunkban, ahol egy nappal az első, tenyerünkön még meg sem olvadhatott hópelyhek hullta előtt, egyetemist napjainkat herdáltuk. A városban, ahol többé nem látlak. A városban, ahol mefagy a nózi és ki tudja ki melegíti. És az ölelések... Ki tudja kinek tárulnak. Verset neked írok, csak úgy, egyetemistásan, elképzelve azt a már bizonyára hideg szobát, melyet ki tudja kiknek, milyen ritmusú lélegzése melegít. Verset neked írok, elképzelve, az a mi Napunk hogyan fürdet bennünket. Te pedig elfeledted. Én pedig megírom neked. A városban... Sobityéban... A szeretettben... Ő, ahogy akkor mondta, nem akarta megváltani a világot. Ezt a miénket, én sem akartam. Mégis, megtettem. Tán megbocsátod. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor