Arsen Dedić Balada o prolaznosti – Ballada a múlandóságról

Arsen Dedić Šibenik, 28. srpnja 1938. –

Balada o prolaznosti Kad lutali smo svijetom ko raspršeno sjeme, govorili smo sebi- to je za neko vrijeme. I ne znajuć da smo na izgubljenom brodu, mi vikali smo: “Kopno!” dok gledali smo vodu. Kad ljubili smo kratko u tuzi kiše noći govorili smo za se da ljubav tek će doći. Postavljali smo stvari, al opet ne zadugo. Za sva smo mjesta rekli - odredit ćemo drugo. Kad rađala se sreća i čekala je slava, pomišljali smo opet - to nije ona prava. Kad prijatelja nema, a dani idu sporo, govorili smo za se da vraćaju se skoro. Gdje najviše smo dali dobivali smo manje, al mislili smo – to je tek privremeno stanje. Kad gubili smo život, govorili smo: “Neka” i vjerovali črsto da pravi tek nas čeka. Putovali smo dalje kad davno već smo stigli. Tek počeli smo nešto, a drugo već smo bili. I ostali smo tako kraj odlazeće vode, nerazjašnjeni sasvim i pomalo van mode. U započetoj priči, u ljubavi bez traga, jer svakoj smo se kući približili do praga. U privremenom redu nekorištenih stvari ni osjetili nismo da sami smo, i stari. Dok vjerovali još smo da samo put se mijenja, mi rekli smo si zbogom govoreć do viđenja.

Ballada a múlandóságról Szétszórt magokként bolyongva a világban bizonygattuk – átmeneti időszak. És nem tudva eltévedt hajón vagyunk, míg a vizet néztük kiáltottuk: „Szárazföld!” Mikor a bús esős éjben rövid csókokat váltottunk bizonygattuk majd ezután jön a szerelem. Sokmindent megigértünk, megint csak ideiglenesen. Minden helyre rámondtuk – másikat találunk. Mikor érett a gyönyör, közeledett az ünnep, megint ráfogtuk – ez nem az igazi. Mikor távol voltak a barátok és lassan múltak a napok, bizonygattuk hamarosan visszatérnek. Ahol a legtöbbet adtuk és legkevesebbet kaptuk gondoltuk – ez átmeneti állapot. Mikor vesztek a napok, bizonygattuk: „Sebaj” és hittük ezután jön a kánaán. Messzire mentünk akkor is mikor már régen megérkeztünk. Alig kezdtünk valamibe, máris máshol voltunk. És maradtunk az elfolyó víz mellett, így, feltáratlanul, divatja múltan. A megkezdett mesében, nyomaveszett szerelemben, mert csak a házak küszöbéig értünk. A sosem használt tárgyak ideiglenes rendjében észre sem vettük, egyedül vagyunk, megöregedtünk. Míg hittük csak az út változik, a viszontlátással önmagunkat búcsúztattuk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=152