Kassák
Lajos – Bálint Zsombor domborműve
Érsekújvár,
1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.
84 (Emlékszem még...)
Emlékszem még
a városra ahol születtem a sötét utcák embereire s az első lányra kinek a
melleit megérintettem
megőrzött titkok ó céljaim és letörülhetetlen nyomai éveimnek
hegyeken és tengereken kel át a vándor s akár a madarak elénekli együgyű örömeit és kimeríthetetlen fájdalmait
a források meleg vizeiben bugyognak föl emlékeim
szavaid emléke tested egészségének emléke
a parasztok negyedében lakott ő együtt az apjával és árva testvéreivel
ha jobban ment a dolguk nagy husfalatokat evett s nem akart az angyalokhoz hasonlitani
egyszer kőművesek jöttek ki a telepre s ő szeretőjük lett a részeges legényeknek
ezt én épen úgy tudtam mint a város gonoszlelkű vénasszonyai
de megsimogatta szőke kecskeszakállam és hangosan a nevemen szólított hogy felébredjek
akkortól kezdve együtt ittam a kőművesekkel s mikor elmentek elindultam velük az idegen tájakra
néha beszélgettek a lányról de én a két szép házinyulammal játszottam s úgy tettem mintha más nem is érdekelne
az idő elmegy a széllel s az ember itt marad a fekete kút peremén
találkoznék-e vele ha lefelé elindulnék a létrán
a kérdés a remény gyermeke de a tüske még mélyebbre ereszkedik a szívben
a függönyön át látom két idegen sétál az ablakom előtt
az egyik jobbra tart a másik balra.
megőrzött titkok ó céljaim és letörülhetetlen nyomai éveimnek
hegyeken és tengereken kel át a vándor s akár a madarak elénekli együgyű örömeit és kimeríthetetlen fájdalmait
a források meleg vizeiben bugyognak föl emlékeim
szavaid emléke tested egészségének emléke
a parasztok negyedében lakott ő együtt az apjával és árva testvéreivel
ha jobban ment a dolguk nagy husfalatokat evett s nem akart az angyalokhoz hasonlitani
egyszer kőművesek jöttek ki a telepre s ő szeretőjük lett a részeges legényeknek
ezt én épen úgy tudtam mint a város gonoszlelkű vénasszonyai
de megsimogatta szőke kecskeszakállam és hangosan a nevemen szólított hogy felébredjek
akkortól kezdve együtt ittam a kőművesekkel s mikor elmentek elindultam velük az idegen tájakra
néha beszélgettek a lányról de én a két szép házinyulammal játszottam s úgy tettem mintha más nem is érdekelne
az idő elmegy a széllel s az ember itt marad a fekete kút peremén
találkoznék-e vele ha lefelé elindulnék a létrán
a kérdés a remény gyermeke de a tüske még mélyebbre ereszkedik a szívben
a függönyön át látom két idegen sétál az ablakom előtt
az egyik jobbra tart a másik balra.
84 (Još se
sećam...)
Još se sećam grada gde sam se rodio ljude iz tamnih ulica
devojke čije grudi sam prvi puta taknuo
sačuvane tajne ah moji ciljevi i neizbrisivi tragovi mog
života
lutalica brda i mora prelazi i poput ptica o svojim prostim
radostima i neiscrpnim patnjama peva
moje uspomene iz toplih voda izvora izviru
uspomena tvojih reči uspomena tvog zdravog tela
u seljačkoj četvrti zajedno sa ocem i sirotom braćom i
sestrama je živela
ako im je bolje krenulo velike zalogaje mesa jela i nije
htela na anđele ličiti
jednom u koloniju zidari su došli ljubavnica pijanih frkuna
je postala
ja sam to baš tako znao kao gubave babe grada
ali moju blondu kozju bradu je pogladila i da se probudim
naglas me je imenom zvala
od onda zajedno sa zidarima pio i kad su prema stranim
prostranstvima krenuli pratio sam ih
kat-kad su o devojci pričali ali ja sam svojim pitomim zekom
igrao i pravio se kao da me ništa drugo ne zanima
vreme vetrom prolazi a čovek ovde na rubu crne sarandže
ostaje
bi li se s njom sreo kad bi niz merdevine krenuo
pitanje je dete nade ali u srce trn dublje se spušta
preko zavesa vidim ispred mog prozora dva stranca šetaju
jedan na desno a drugi na levo kreće.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése