Gordana Todorović Ljubavni poziv nepostojećem – Szerelmes levél a nemlétezőnek

Gordana Todorović

Drajinci 1933 – Beograd 1979.

Ljubavni poziv nepostojećem

Dođi, da pokušamo.
Ja znam da ću opet stajati negde, daleko izvan nas,
naslonjena na zid u najudaljenijem kutu sobe na
četvrtom spratu.
Gledaću velikim očima,
sa jako ucrtanim ponorima na svom licu,
sa dosta ironije
možda,
i sa nešto malo sažaljenja:
šta rade ovi ljudi?
Svejedno.
Ja sam najzad razumela da ono
što je u jorgovanu nije nimalo važno.
Za sanjanje nisu postelje potrebne.
Pitanje je sasvim drukčije postavljeno:
da li ćemo zatreperiti zajedno
kao one dve žice na Rilkeovoj violini,
iz kojih gudalo mami isti zvuk.
Ali ni on nije znao
na kakvom smo ludom instrumentu strune mi
i ko je majstor, koji nas drži u ruci. 

Svejedno.
Nije mi potreban čovek da bih mogla sebe da lažem.
I suviše volim samoću, a da bih mogla ostati sama.
I suviše mi smeta galama, a da bih mogla ostati sama.
Lutala sam već dovoljno.
Lutaću još dovoljno na svom putu između dva drveta
na svom putu od kolevke do mrtvačkog sanduka,
od jednog ležišta do drugog.
Pa zašto onda ne bi došao ipak ti,
iako znam da ne postojiš?
Bio bi mi kao voda.
Ništa ne volim kao vodu,
hladan mlaz kroz grkljan,
nikad mi nije dosadila,
nikad je dovoljno nije bilo.
Onaj bokal vode što za svakim obedom popijem
sasvim sama
neka ti bude dokaz
da bi mi bio dovoljan jedan čovek,
samo da te nađem.
Ko zna pre koliko vremena su
nemilosrdni bogovi zavidljivo rasekli mene na dve
polovine
i sad tražim onu drugu.
Nadam se da si to ti, iako znam da ne postojiš.
Svejedno.
Ja nemam svoje trenutke kome da dam
i zato te zovem.
Dani se lako ispunjavaju satima i minutima,
u mesecu je broj dana tačno određen
i svaka godina ima dvanaest izbrojanih meseci.
Godine, meseci, nedelje, dani, sati,
horizontalne i vertikalne linije na tačnoj tabeli,
ispunjeni kvadrati sa crvenim, crnim i plavim
sadržajem. 

Dođi.
Da pokušamo.
Možda se s tobom neću osećati kao uvek u tuđem
oku,
kao tužna, nespokojna avet među mirnim
mrtvacima.
Stajaću.
Gledaću na žalost i opet i izdaleka.
Ko zna,
možda smo jedno drugom tečnost, koja ispunjava
vrč do vrha.
Da li da te blagoslovim,
da li da te proklinjem, što ne postojiš?

Izvor: http://opusteno.rs/knjizevni-kutak-f21/dodji-da-pokusamo-gordana-todorovic-t20749.html

Szerelmes levél a nemlétezőnek

Gyere, próbáljuk meg.

Tudom, ismét valahol csak állok, rajtunk kívül,

a negyedik emeleten, a legtávolabbi szobasarokban

a falhoz támaszkodva.

Tágra nyitott szemekkel nézek,

arcomon mély barázdákkal,

gúnyosan

talán,

és némi sajnálkozással:

mit csinálnak ezek az emberek?

Mindegy.

Végre megértettem mi az

ami az orgonában egyáltalán nem fontos.

Álomszövéshez heverők nem kellenek.

A kérdés egészen másként hangzik:

vajh együtt rezdülünk-e

mint Rilke hegedűjén az a két húr

amelyekből a vonó egyazon hangot kelt életre.

De ő sem tudta

milyen bolond hangszer húrjai vagyunk

és ki az a mester, aki kezében tart bennünket.

Mindegy.

Hogy áltassam magam, férfire nincs szükségem.

Túlságosan szeretem a magányt ahhoz, hogy egyedül élhessek.

Túlságosan zavar a hangzavar ahhoz, hogy egyedül élhessek.

Eleget bolyongtam már.

Utamon, a bölcsőtől a koporsóig,

a két fa között, egyik fekhelytől a másikig,

eleget bolyongok még.

Hát miért nem jönnél éppen te,

még akkor is, ha tudom, nem létezel?

Vizem lennél.

A víznél jobban semmit sem szeretek,

a garaton keresztül friss sugár,

sosem untam meg,

sosem volt elegendő.

Az a kancsó víz, amelyet minden étkezéskor megiszok,

teljesen egyedül,

az bizonyítsa,

számomra egy ember elég lenne,

csak megtaláljalak.

Ki tudja mennyi edeje,

hogy kettészeltek a kegyetlen, írígy

istenek

és most azt a másikat keresem.

Remélem te vagy az, még akkor is, ha tudom, nem létezel.

Mindegy.

Nincs akinek perceimet adhatnám,

ezért hívlak.

A napok órákkal, percekkel könnyen kitölthetők,

a hónapban a napok száma is meghatározott

és minden évben tizenkét hónapot lehet megszámlálni.

Évek, hónapok, hetek, napok, órák,

vízszintes és merőleges vonalak az egzakt táblán ,

piros, fekete és kék tartalommal töltött

négyzetek.

Gyere.

Próbáljuk meg.

Talán szemedben, mint mindig, nem érzem majd magam

idegennek,

nyugodt tetemek között szomorú, nyugtalan

kísértetnek.

Állok.

Nézek sajnos és ismét a távolba.

Ki tudja,

talán egymás üdítői vagyunk, amelyek a kancsót

színültig töltik.

Mert nem létezel,

áldjalak-e vagy átkozallak?

Fordította: Fehér Illés