Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2018. február 17., szombat

Kozák Mari Ha körém ölelem – Ako ga zagrlim


Kozák Mari Debrecen, 1954. február 16. –


Ha körém ölelem

„egyszer megírom azt a verset”
mit akkor akartam
azon a hajnalon – karomban tartottam
szárnyaszegett angyalom…
szél sírt ablak alatt
fák hajtották fejük földig
bennem némán reszketett a fáj
anyám az ártatlan lélek
egy vastag ágat keresett az almafán…

„egyszer megírom azt a verset”
olyan bús-kesergőt
tán mégsem – hangosan nevetőt…
az almafa karjait
emelte fel a magas égre
anyám egy kötelet rajta átvetett
majd elé térdelt – nevetett
elméje másnap elcsendesedett
azóta sír – fekete könnyeket…

„egyszer megírom azt a verset”
tán akkor belehalok
majd hagyjatok magamra – vigyenek
egeken át szárnyas angyalok
adjatok rám fehéret - bodzának virágát
fűzzétek hajamba
s fiam rózsája testem takarja…

...ha megírom – jaj hogyan is tehetném
míg jó fiam karját körém nem öleli
s azokat a fekete varjakat
messzi útra engedi.

Ako ga zagrlim

„napisaću jednom onu pesmu”
koju sam tad htela
one zore – anđela mog sa slomljenim krilima
u naručju sam držala...
ispod prozora vetar je plakao
stabla sa krošnjama do zemlje su se savile
bol je u meni nemo drhtala
mama nedužna duša
na jabuci debelu granu je tražila...

„napisaću jednom onu pesmu”
tako otužnu
možda ipak ne – glasnu veselu...
jabuka svoje ruke
prema nebu je pružila
mama preko njih uže je bacila
pa je kleknula – smejala se
drugi dan njen um je utihnula
od onda plače – crne suze...

„napisaću jednom onu pesmu”
možda ću tad i umreti
pa ostavite me samu – mene preko
neka krilati anđeli nose
u belo me obucite – u kosu
cvet zove stavite
a telo mi neka ruža mog sina pokrije...

... ako ću napisati – pa kako bi mogla
dok me sin svojim rukama ne obavija
i one crne vrane
na dalek put ne pošalje.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése