Petrőczi Éva Lecke – Lekcija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Lecke Az első poétikaleckét nem Arisztotelész, s nem is a jó Boileau apó adta nekem; sem klasszikus, sem klasszicista nem volt a minta, s bár ihletem másodlagos, a valósághoz sincs semmi közöm, a verset, ha írtam igazit bár csak egyet, egyetlen szónak köszönöm. Ezerkilencszázötvennégyben ültem a nádfonatú kicsi széken, vagy nem is ültem, ficorogtam, mesére várva, izgatottan. S nagyapa belekezdett, golyóütötte tüdejét – szokás szerint – üveges-tarka, s porhanyós-fehér mentolcukorral erősítve a várható többórás „miért, miért” ostromra. „Amikor én kisfiú voltam, otthon, Krassó-Szörény megyében egy csermely partján láttam az első medvét...” és fűzte volna tempósan tovább, de közbevágtam, mondatát be sem fejezte, egy érdekelt csak attól fogva, ismerős tóra, patakokra ügyet se vetve, figyelni aznap csak a csermelyekre tudtam, kérdeztem egyre, mi is az, milyen: fogvatartott a szó, a szép-szokatlan, s azóta is – lassan harmincadik évem küszöbén – várom-hallom a pozdorjává porladt kicsi nádszék izgatott nyikordulásait.

Lekcija Prvu lekciju iz poezije nisam od Aristotela, niti od dobričine čike Boaloa dobila; forma nije bila niti klasična niti klasicista, pa mi je i nadahnuće sekundarno, ni sa stvarnosti nikakave veze nemam, pesmu, ako sam makar i jednu istinsku napisala, zahvaliti se jednom jedinom izrazu mogu. Hiljadudevetstopedesetčetvrte na pletenoj stolici sam sedela, ustvari nisam sedela, koporkala, uzbuđeno sam priču čekala. I ded je započeo, metkom ranjena pluća – po običaju – uzimanjem staklasto-šarenom, belom, rahlom bombonom jačao zbog očekivane višesatne „zašto, zašto“ najezde. „Kad sam još dečak bio, kod kuće, u baniji Krašo-Serenj prvog medveda sam na obali jedne matice video...“ nastavio bi on svoju priču, ali sam ga prekinula, rečenicu nije ni završio, od onda samo sam na jedno mislila, poznata jezera, potoke skroz zaboravivši tog dana pažnju obratiti samo sam na maticu mogla, i netremice pitala, šta je, kakva je: ta reč, lepa, neobična me je zarobila, i od onda – na pragu svoje tridesete godine – čekam-čujem uzbuđeno škripanje već odavno raspale pletene stolice. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 26 - 28. old.