Pinczési Judit
Debrecen 1947.
október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.
|
Testet ölt
És a
tűszúrások után megindult a vér,
de már a bordák partjai elúsztak hajamból lett kemping-ravatal légsátor fénylett mint a sátoros ünnep a falakból robbant varjak hangversenye a vászonlepedőn fehér némafilm. És láttam, hogy bennem fut a borotvás gyilkos, mindig is bennem jár, bármivé leszek, hív gyökér-alakban, hulló jég-alakban, áthullámzik rajtam a napok ár-apályán kimetszi belőlem a rímek tivornyáit erősíti csöndem mint a sortűz-kihagyás. Hallgatni tanít egy fél szárny, mert elvágja penge-fénnyel, a szélben meglengő kapu, mert belép. S mikor már árnyam lesz, mint nem-várt összecsengés, letépi arcát, kivallat minden könnyűségről, és borotva-éllel felírja a Napba: nincs már időm festett szavakra. |
Otelovi se
I posle uboda igala krv je krenula,
ali obale rebara već su
otplivale
od kose moje odar kampa nastalo
čadar vazduha
poput sedmodnevnog praznik sjalo
iz zidova izbijen
koncert vrana je
nemi film
na belom čaršavu.
I videla sam da krvnik sa britvom
u meni juri,
uvek u meni korača,
u bilo šta da se pretvaram,
u obliku korena,
u obliku padajućeg leda me zove,
preko
plime i oseke dana u meni talasa
lumperaje rima
iz mene iseče
kao izostanak rafala
u meni tišinu jača.
Pola krilo me šuteti uči,
jer svetlom sečiva preseče,
u vetru zaljuljana kapija,
jer
ulazi.
I kad ću
već senku imati,
kao
ne-očekivana harmonia,
lice
otkida,
o
svakoj lagodnosti me ispituje
i
oštricom britve
na
Sunce napiše:
za obojene reči
već nemam vremena.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése