Sead Husić Možda – Talán

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Možda

V. P. Disu

S očima u zlu, gledavši tuđe nebo
i tuđeg vremena sjaj, tražeći smisao pod
tuđom idejom – ovamo po tuđim frontovima
nekoliko nas
pričali su
u tom memlu i bijedi
ratne priče,
iste one kojima su strah i nelagodu
otklanjali Aleksandrovi vojnici pred pohod na Perziju.
(S onu stranu naše stvarnosti, u opsadnom gradu,
o nama su barbari na barbarski način mislili).

Želeći da se povijest okonča
ponekad kopljem,
ponekad strojevim korakom,
zagazivši u rat izlazili smo iz njega
drukčiji no što smo ulazili…
Nekome je nedostajalo tijela!
(Rukama i nogama i vriskom ostajali smo zauvijek
na frontovima razbacani, nevini i bezbrižni kao san!
Kao stvarnost izvan nas!)

Pričali smo u mraku
o našoj bezbrižnoj mladosti,
snovima koje smo imali,
sjećajući se očiju izvan svakog zla.
Zagledavši se u naša požutjela lica,
zgrčena i izmijenjena prepadom i jurišom,
pričali smo o povratku u neko magleno jutro
u našu dolinu, u našu ravnicu, koje su u sjećanju
mirisale proljećem…

U jurišu bi,

dok nogama srljamo u povijest,
nadajući se pobjedi i možda će neko
od nas završiti u ratnoj poeziji,
prevareni ratom i zlom,

pomislili na dragu,
ne sjećajući se očiju
koje su imale san.
Ugledavši njenu ljepotu,
misleći negdje u kasnoj
jeseni da spava izvan svakog zla!

Izvor: http://strane.ba/sead-husic-poezija-2/

Talán

V. P. Dis*-hez

Idegen eget, idegen csillanó időt gonosz

tekintetekkel szemlélve, idegen eszmék égisze

alatt keresve értelmet – itt, idegen harctereken,

abban a nyirokban, nyomorban

néhányan

csatákról

meséltünk,

ugyanazokat, amelyekkel Nagy Sándor katonái

félelmüket Perzsia előtt eloszlatták,

(A valóság másik oldalán, az ostromlott városban,

 a barbárok rólunk barbár módon gondolkodtak).

Hogy bevégezzük a történelmet,

néha lándzsákkal,

néha diszlépésben

indultunk a háborúba, onnan mindig

másként tértünk vissza...

Egyeseknek testek hiányoztak!

(Karokkal és lábakkal és sikolyokkal, ártalanul és

gondtalanul, szétszórva, örökre a frontokon maradtunk!

Mint rajtunk kívül a valóság!)

A sötétben,

meg nem rontott szemekre emlékezve,

gondtalan ifjúságunkról,

álmainkról meséltünk.

A kifakult, görcsberándult, váratlan támadásoktól és

rohamoktól megváltozott arcunkat szemlélve,

valami ködbevesző hazatérésről beszéltünk,

emlékeinkben a tavasz illatába burkolt

völgyről, síkságunkról...

Rohamra,

míg a történelembe fejvesztve rohanunk,

a győzelem reményében és közülünk talán

lesz aki a hábrús költészetben fejezi be,

háborúval és gazsággal megcsalva,

kedvesünkre gondoltunk,

de álmodozó tekintetére

nem emlékeztünk.

Szépségét meglátva

reméltük, valahol egy késő őszben,

távol minden gaztettől, szendereg!

* V. P. Dis – Vladimir Petrović Dis (Disz, Vladimir Petrovity) szerb költő és hazafi, harctéri tudósító (1880 – 1917). A hajót, amelyen Franciaországból Görögországba tért vissza, Krfnél német tengeralattjáró süllyesztette el.

Fordította: Fehér Illés