Faiz Softić Umiranje proleća – A tavasz halála

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Umiranje proleća Hrđaju godine. Ko glogov behar kad pocrni Pod dudom zaboravljen. Smanjuju se sunce i nebo. Proljeće gine u ogledalu. Strah me: I dijete će poludjeti u kolijevci. Tle tone pod nogama. Ko će spriječiti da, umjesto Žute kamenjarke, Ne niče crna mahovina U našim zabranima. Vijekovi u svjetlucav prah pretvoreni, Sabijeni u čahuru. Sedam nedjelja Bdijemo nad kelerabinim sjemenom I dove učimo da nikne iz zemlje Iz krastave. Imam sijedih od kojih će mi, Blago meni, suđena pletilja, Isplesti čarape bijele I kad udari suhomrazica Nikad više noge ozepsti mi neće. Vrištim iz glasa – Ne dam boju obraza, Ali me niko, Sem dušmana malih, Koji će mi ispiti zjenice, Ne čuje.

A tavasz halála Rozsdásodnak az évek. Mint ahogy az eperfa alatt elfeledett virágba borult galagonya feketedik. A nap és az ég is zsugorodik. Tükörben leli halálát a tavasz. Félek: A bölcsőbeli gyerek elméje is elborul. Lábunk alatt süpped a föld. Ki akadályozza meg, hogy az anyaföldet sárga nyúlszapuka helyett ne fekete moha lepje el. A csillogó porrá vált évszázadok Hüvelybe sajtoltak. Hét hete virrasztunk a karalábé magja felett És fohászunkkal tanítjuk, a földből, A szikesből nőjön. Vannak ősz hajszálaim, melyekből, Szerencsémre, sors adta szövőnőm, Fehér zoknit sző Így lábam akkor sem fog vacogni Ha a száraz tél ideje eljő. Ordítok – Arcom színét nem adom, De, A hitvány démonokon kívül, Akik szembogaramat kívánják, Senki sem hall. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.