Hajnal Éva Hétköznapi – Svakodnevni

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Hétköznapi Megrendítően hétköznapi ez a hallgatás. Nincs benne semmi különös, csak a szőnyeg rojtjai, ahogy összevissza állnak és bódultan figyelik a megsemmisülés pillanatait. Csak az asztal, ahogy itt meghúzódik félhomály bugyraiba dőlve, vagy ez a pislákoló lámpafény, ami azért mégis láthatóvá változtatja itt e láthatatlan messzeséget, e kibonthatatlan elmúlását a mozdulatoknak, vagy ez a pohár itt az asztal sarkán, még talán le is eshetne, ha nem hagyna nyomot, ha nem volna úgy behatárolva és odaragasztva láthatatlan porcicákkal talpa körül. Nem gondoltam, hogy megrendít hallgatásodnak ez a felsőfoka, amelyben mély tavak járják úttalan utaikat, mélységeik minden homokszemét monoton muzsikává morzsolva. Én nem tudtam. Nem tudtam, hogy ilyen nehéz visszaforgatni a szótagokat, hogy mondatokká tornásszák magukat torkodban. Nem gondoltam, hogy minden olvasnivaló kifoszt majd, amit kezedbe veszel, … hogy elolvasva, kirekeszt majd ebből a földi létből, ebből az időpillanatból is, … hogy fölszedegeti életmorzsáidat, minden maradandó emléknyomot ebből a folyton emlegetett örökkévalóságodból. Egészen hétköznapi jelzőkké szakadoztunk. Már alig kivehető alakodat bámulom, … magaddal ülsz a messzeségben és épp felolvasol valami fontosat. * ( Rég elmúlt, 25 évnyi hallgatás emlékére.)

Svakodnevni To ćutanje je zaprepašćujuće svakodnevni. Ništa naročito, samo rese ćilima kako naopako u neredu trenutke propadanja omamljeno promatraju. Samo stol kako na bisage polumraka naslonjeno tu se sklanja ili ta slabašna svetlost svetiljke koja nevidljivu daljinu, taj nerastavljiv nestanak pokreta ovde ipak u vidljivo pretvara, ili ta čaša ovde na rubu stola, možda bi i pasti mogla ako ne bi traga ostavila, ako ne bi bila tako zaokružena i na dno nevidljivim česticama zalepljena. Nisam verovala da će me treći stepen tvog ćutanja, gde duboka jezera svojim neprohodnim cestama kreću pretvarajući svako zrno peska tih dubina u monotonu muziku, tako potresti. Nisam znala. Nisam znala da je toliko teško slogove obrtati da bi u tvom grlu u rečenice pretvorili. Nisam mislila da če me svaka knjiga koju u ruke uzimaš opljačkati... da će me pročitavši, iz zemaljskog bivstvovanja i iz tog trenutka isključiti, ...da će tvoje mrvice života, svaki trajan trag sećanja iz te stalno spominjane večnosti pobrati. Na obične, svakodnevne atribute smo raspali. Već jedva primetan tvoj lik promatram, ...u daljini sam sa sobom sediš i baš nešto važno naglas čitaš. * (U spomen dvadesetpetgodišnjeg ćutanja.) Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Hajnal_%C3%89va/H%C3%A9tk%C3%B6znapi?literatureLang=hu