Kardos M. Zsöte 1949. július 22. –
|
Magányos lépteim
Az asztalon,
életemmel teli tál. Felkínálok mindent azoknak, akik látták még akkor is kincseim fényét, amikor a tükör őszinteségével szemben, könnyebb lett volna a homályt választani.
Nem vártam,
hogy annyian érkezzenek, mint ahányan távoztak közben. Magányos lépteim mentén gyöngyöt és tövist leltem. Nappalok voltak és éjszakák, mindig eggyel kevesebb, amit számolni kell.
Lugas volt ott,
felfutó vadszőlő levelek, kiosztott kártya, apám simító keze, anyám szemében csillagok. Székek, vacsora, apró lepkék, a lámpa pislogó fénye, behajtott könyv, és búcsúszó. |
Moji usamljeni koraci
Na stolu
mojim životom puna činija je.
Poslužujem onima
koji su mi sjaj ađidara
i tad videli kad
nasuprot iskrenosti ogledala
lakše bi bilo tamu
birati.
Nisam čekala
da toliko stižu
koliko su u međuvremenu odlazili.
Uz mojih usamljenih koraka
biser i trn sam našla.
Bili su dani i noći,
što se broji
uvek po jedan manji.
Gaj je bio tamo,
lišće divlje loze,
podeljena karta,
blaga ruka mog oca,
zvede u očima mame.
Stolice, večera, sitni leptiri,
tinjajuća svetlost lampe,
zatvorena knjiga i reči oproštaja.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése