Mišo L. Korać Napolju je kiša – Kinn esik

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Napolju je kiša Zaboravila...? Nijesam...! Čovjek nikada ne uspjeva da je pronađe, pa ma gdje i kako tragao - nje nema. Lud ili bistar - sve jedno. Ponekad je toliko stran. Kome...? Sebi...! Ne vjeruj... Vjeruj... Zbog čega...? Eto zbog mene. On je posjedovao a nikada nije zaželio da je ponovo posjeduje. Noć... Dvije ulice. Prva ulica laže drugu. Prljava, barna, rupava... prva ulica. Čista i divna.   Znam, druga ulica...! Ne, nego ta djevojčica...! Masiraš...! Oprosti...! On je imao divan i malen sat.... Zbog čega malen...? Ženski...! Pokloni vežu ljude. Ponekad i ne... Neko ih mrzi... Ponekad mrze i sebe... Sviđao joj se i eto zaljubila se... U njega...? Ne, u prsten...! Ona je imala kaiš, širok, glomazan i težak... Uspomena. Mladić je umro rano. On je volio da igra sitne partije pokera. Sa onim što je umro...? Sitniš se pretvara u krupno. Nekada u velike pare. Nasilno niko nije uzimao novac. On to nije dao zbog njega- Mladića...? Ne, kaiša... Ona je imala tanak struk preko kojeg je upadljivo ležao kaiš. Ona je voljela njegov sat... On je želio njen kaiš. Sve se događa u jednom. Na primjer, tada i tada ili jednoga dana. Jednoga dana kada je,... ili u jednom trenutku kada je on imao veću požudu nego li ona za njegovim satom... On je uzeo... Kaiš...? Ne, nego nju...! Mrak, ulica. Eto i poneki prolaznik odmah kraj puta... Plač... Plače... teško prvi put... Bilo je krvi... Krv u mraku je samo saznanje da je nešto mokro, nalik na vodu... Ona je to podnosila mirnije nego se to podnosi. Neke to baš i ne podnose... Možda je to zbog sata. Prolaznici nijesu grdili... Zaboga "Djeca koja se vole ljube se stojećki"... Ipak su pljuvali...! Na njih...? Ne, na postupak... Onda je on ustao, pobjegao niz ulicu... Ona je sada jače plakala, čak užasno... Zbog njega...? Ne... Zbog kaiša...! Koliko je sati...? Jedan i trideset...! Ostavila ga je... zapravo ona ga ne ljubi. Napolju pada kiša... Točkovi... Vozovi... Točkovi... Je li skoro...? Čekaj da svršim...! Budalo...! Priču...! Žena preko puta prodaje lažno prstenje... Normalno putnicima... Ciganče želi da povrati. Gužva... Gotovo je... Ženin dekolte je pun ižvakanog hljeba i paradajza. Okolo svi biju ciganče... Plač... Ona je ostala na sred ulice, postiđena i prevarena. Više nije bila djevica. Možda je to kasnije voljela. Ljudi često mijenjaju mišljenje. Stanica... Možda vozovi zastaju da bi prikupili hrabrost za neka duga podla putovanja...? Možda samo odmaraju...!? Ko to zna...? Uh ti cigani...! Pazi... gdje gledaš. Uhvati se za moj kaiš... Je si li...? Da, žulja me, tako je glomazan i širok... Koliko je sati? Dva i dvadeset...! A priča...? Svršio sam..! Od mene se treba čuvati...! Do sada nijesam. Od sada hoću..! Zbog čega..? Tako... Čovjek je čovjeku Vuk... Vozovi, široka ulica... Ona se drži za njegov kaiš i korača. Sve je to bilo jednom ili to i to bilo je u jednom trenutku... Kada...? Točkovi, vozovi, točkovi... A Ona...? Napolju je kiša!!!

Kinn esik Elfelejtetted...? Nem...! Bárhol, bárhogyan is keresi az ember a nőt, sehogy sem találja – ő nem létzik. Bolond vagy értelmes – mindegy. Néha oly idegen. Kinek...? Önmagának...! Ne hidd... Hidd el... Miért...? Egyszerűen miattam. Birtokolta a nőt, de sosem kívánta újra birtokolni. Éj... Két utca. Hazudik az első utca a másodiknak. Piszkos, lucskos, kátyúval tele... az első utca. Tiszta és gyönyörű. Tudom, a második utca...! Nem, az a kislány...! Gyötörsz...! Bocsánat...! A fiúnak gyönyörű, kicsi órája volt... Miért kicsi...? Női...! Az ajándékok embereket kötnek össze. Néha nem... Egyesek útálják... Néha önmagukat is... Megtetszett és a lány beleszeretett... A fiúba...? Nem, a gyűrűbe...! A lány vastag, széles, nehéz övet viselt... Emlék. Korán halt meg a fiú. Szerette a pókert, aprópénzbe játszott. Azzal, aki meghalt...? Az apró nagyra vált. Néha hatalmas összegbe. A pénzt erőszakkal senki sem vette el. Ő nem engedte meg- A fiú miatt...? Nem, az öv... Karcsú derekán feltűnő volt az öv. A lány a fiú óráját szerette... Ő az övét akarta. Minden egyszerre történik. Például akkor és akkor vagy egy szép napon. Egy nap, amikor... vagy egy pillanatban, amikor a fiú jobban vágyott rá, mint ahogy a lány az órát kívánta... Elvette... Az övet...? Nem, a lányt...! Sötétség, utca. És néhány járókelő az út mellett... Sírás... Sír... először nehéz... Folyt a vér... A vér a sötétben csak felismerés, valami nedves, olyan mint a víz... A lány nyugodtabban viselte el, mint általában szokták. Egyesek egyáltalán nem viselik el... Ez talán az óra miatt van. A járókelők nem szitkolóztak... Az istenért “Állva csókolóznak a gyerekek, akik szeretik egymást”... Mégis köpködtek...! Rájuk...? Nem, a tettre... Felkelt a fiú, elmenekült... A lány most is sírt, keservesen... A fiú miatt...? Nem... Az öv miatt...! Hány óra is van...? Egy óra harminc...! Elhagyta a fiút... a lány tulajdonképpen nem szereti. Kinn esik... Kerekek... Vonatok... Kerekek... Hamarosan...? Várj, hogy befejezzem...! Bolond...! A mesét...! Hamis gyűrűt árul az asszony a túloldalon... Természetesen az utasoknak... A cigánylány hányni készül. Tömeg... Kész... A dekoltázs a nőn tele van rágott kenyérrel és paradicsommal. Mindenki a cigánylányt veri... Sírás... Megcsalva, megszégyenítve az út közepén maradt. Már nem volt szűz. Talán idővel nem is bánja. Véleményüket az emberek gyakran változtatják. Állomás... A vonatok talán azért állnak meg, hogy bátorságot merítsenek egy hosszú, alattomos utazásra...? Talán csak pihennek...!? Ki tudja...? Ó, azok a cigányok...! Vigyázz... hová nézel. Kapaszkodj az övembe... Megtetted...? Igen, tör, olyan súlyos és széles... Hány óra van? Két óra húsz...! És a mese...? Befejeztem...! Tőlem óvakodni kell...! Eddig nem tettem. Majd ezután...! Miért...? Csak... Ember az ember Farkasa... Vonatok, széles utcák... A lány a fiú övébe kapaszkodva lépeget. Mindez egyszer volt vagy ez és ez egy pillanatban... Mikor...? Kerekek, vonatok, kerekek... És a Lány...? Kinn esik!!! Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor