Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2018. szeptember 20., csütörtök

Mišo L. Korać Razgovor sa Svevišnjim – Párbeszéd a Mindenhatóval


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Razgovor sa Svevišnjim

– Ona ima krupne zelene oči, ja braonkasto crne i decenijama smo zajedno... Lijepo se razumijemo ... Kad kad se i ljutimo, nešto kao igra ali prolazna... Prošli smo zajedno i mladost  i ratove i smjeh i poljupce i suze kad su nam djeca odlepršala u vlastiti život, poljupce unučadi, svadbe i starost... Nama je sve to bilo jako važno a nekom najmanje važno...
Ne želim da te zovem  da mi o tome pričaš.
Ja Vam  pričam o onome  sto mi je bitno  ali ne kao Vaše prekidanje. Dozvoli da se prisjećam...Prisjećati. /Ne/ograničeno vrijeme prisjećanja.
Ja želim tvoju ispovjed...Priznanje, greške..!
Ali ja sam skromno bezgrešan..!
Kako to bezgrešan a skromno..?
Moje greške nijesu ni za zemaljski, ni nebeski sud...
O tome ja odlučujem !
Ne, o tome ni ona ni ja nijesmo odlučivali to je tren, treptaj...prodje jedan  cio život i kvrc, tama...kapiraš...
A ovo ?
Ovo je beskonačno...Kao ljubav..!
Šta je ljubav ?
Šalite se a svemogući ste u saznanju!
Pričaj mi!
Budjenje pored žene koja ti je rodila djecu, njen jutarnji osmjeh i njeno dobro jutro, poljubac i zajedno ispijanje kafe sa voćem...
I to je ljubav?
Uglavnom i još toga sličnog i lijepog... Svaki utrošak zajedničkog dana i svaki prošli rodjendan i život...
A grijesi?
Grijesi se svaljuju na Vašu  glavu, moglo je biti sve duže i duže..
A, voleo bi... Je li?
Nikada nije dosta!
A druge ljubavi...
 Mladalačke ..., odlile se kroz stihove, riječi, zaborav ...Ne razmišljam o tome...
A grijesi, grijesi..?
Malo sam govorio riječ volim te...A mogao sam joj vječno -šaputati...
Njoj ?
Pa da  naravno!A zasto  ne?
I..?
Ništa I.!!
Eto me u zasjedničkom snu...?
Ali ja sam Bog..!
Prilika da se još manje bojim susreta!
Čega?
Kratkoće vremena, prolaska!!!
Nema potrebe!
Onda znaš kao sveznajući sve o meni i zasto toliko ispitivanja, pusti me da ćutim, ljubav...
O čemu sad misliš ?
O pjesmi !
Kojoj, reci mi..!
Mogu da ti je  ispričam !
Hajde!
Slušaj:
Htio bih da sidjem
Sa neba
Samo da je
Vidim...
Bog sve zna i čuje,
Vidjeće te
i kazniti...
Ako sve zna
i čuje
Shvatiće koliko
sam je volio
i sve će mi
Oprostiti...
...................
Vidi, vidi... Dopada mi se. Oprostiću ti sve...!
Zašto?
Ja sam Bog!
Onda zašto bi se upoznavali kad si me stvorio i odredio mi ime... Nema potrebe al ipak sam ti zahvalan!
Darujem ti /Ne/ograničeno vrijeme prisjećanja, zaslužio si!
Hvala!!!
/ U daljini se čuje Mocartov Rekvijem/
Ali zašto....
Slijedeći !!!
Budim se zadovoljan i nasmijan....

Izvor: autor


Párbeszéd a Mindenhatóval

– A lány szeme zöld, az enyém barnásfekete és évtizedek óta együtt vagyunk... Megértjük egymást... Ha haragszunk is, mintha játszanánk, átmeneti... Együtt éltük át az ifjúságot, a háborúkat, gyerekeink életbe röppentét, unokáink ölelését, esküvőket, együtt nevettünk, csókoltunk, sírtunk, öregedtünk... Nekünk mindez nagyon fontos, másoknak semmit sem jelent...
– Nem azért hívtalak, hogy erről beszélj.
– Önnek arról beszélek, ami számomra fontos, nem akarom félbeszakítani. Engedd meg, hogy emlékezzek... Emlékezni. A /Nem/ korlátlan emlékezés ideje.
– Vallomásodat akarom... Bűneidről beszélj...!
– De én szerény és ártatlan vagyok...!
– Hogyhogy szerény és ártatlan...?
– Bűtetteim sem a földi, sem a mennyei ítélőszékre nem tartoznak...
– Erről én döntök!
– Nem, erről sam ő, a nő, sem én nem döntöttünk, pillanat volt... elmúlt az élet és reccs, sötét... érted...
– És ez?
– Ez a végtelen... Mint a szerelem...!
– Mi a szerelem?
– Tréfál, hisz mindenható és mindent tud!
– Mesélj!
– A nő mellett ébredni, aki gyerekeidet szülte, reggeli mosolya és jó reggeltje, csókja, az együtt kávézás és gyümölcsfogyasztás...
– És ez a szerelem?
– Általában, és még hasonló csacskaságok... Minden együtt töltött nap, születésnap és az élet...
– És a bűnök?
– A bűnök az Ön fejére szállnak, a lista egyre hosszabb és hosszabb...
– Á, szeretnéd... Mi?
– Sosem elég!
– És egyéb szerelmek...
– Fiatalkoriak..., feledésbe merült versek, szólamok... Nem lényeges...
– Éa a bűnök, a bűnök..?
– Nem mondtam eleget: szeretlek... Pedig állandóan suttoghattam...
– A nőnek?
– Természetesen! Miért ne?
– És...?
– Semmi És.!!
– Közös álomba csöppentem...?
– De én maga az Isten vagyok!
– Alkalom, hogy a találkozástól még kevésbé féljek!
– Mitől?
– Hogy rövid az idő, múlandó!!!
– Erre semmi szükség!
– Akkor, mint mindenttudó, rólam mindent tudsz, mire való ez a vallatás, engedd meg, hogy hallgassak, a szerelem...
– Most mire gondolsz?
– Költeményre!
– Melyikre, mondd el..!
– Elmesélhetem!
– Vágj bele!
– Íme:
Leszállnék
A mennyből
Csak hogy
Láthassam...
Isten mindent tud és hall,
Meglát
és megbüntet...
Ha mindent tud
és hall
Megérti
mennyire szerettem
és mindent
Megbocsát...
....................
– Lám, lám... Tetszik... Mindent megbocsátok...!
– Miért?
– Mert Isten vagyok!
– Ha már teremtettél és nevet adtál, miért az ismerkedés... Felesleges, mégis hálával tartozom!
– Ajándékként a /Nem/ korlátlan emlékezés idejét adom, megérdemelted!
– Köszönöm!!!
/A távolból Mozart Requiem-je hallatszik/
– De miért....
– Következő!!!
– Mosolyogva, elégedetten ébredek...

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése