Dijana Tiganj Prizren
06. februar 1995. –
Urgentni centar.
Koševo.
Dimom
cigarete varam bol,
um
mi pomračuje.
Tamni
ugrušci se kidaju,
svježa
krv niz nogu kaplje.
Sestra
sa crvenim karminom
Rukom
znak pokazuje:
Zabranjeno
pušenje.
Bacam
cigaretu, zdravom nogom
je
gnječim.
Ostaci
njeni miješaju se sa mojom krvlju.
Liče mi na
zgnječeno tijelo i zamalo
izgovorih
molitvu.
Red ispred praznog
šaltera sve je duži.
Pauza,
šapuću.
Dva sata?!
Bio je to vapaj umjesto pitanja.
Žena ispred
mene bebu smiruje.
Dječak je,
deset mjeseci. Temperatura već treći dan ga mori.
Rukama ga
ljulja u dronjcima, pjeva mu uspavanku na čudnom jeziku.
Poljakinja je,
kaže.
Njena
uspavanka kao da je posmrtna himna,
a plač djeteta
je kida.
Pticu
zloslutnicu.
Ispred je
čovjek u radničkom odijelju,
u rukama
prljavim od maltera drži knjižicu.
Bolna grimasa
mu je na licu, a rame u zavoju.
Probilo mu
željezo mišić.
Zašili mu bez
anestezije. Zaboravila sestra kaže, sad čeka potvrdu za bolovanje.
A zna da mu
gazda neće dozvoliti.
Sjeća se kući
sirotinje koju treba da nahrani
i rukom sivom
briše oči.
Malter peče
sluznicu oka.
Pored mene
sjede žena sa maramom.
Modre oči sanjivo
gledaju prema šalteru.
Usne se
pomjeraju. Broji ljude u redu.
Dolazi već
treći dan za neku potvrdu.
Mršavim rukama
skida maramu sa ćelave glave.
Tumor.
Poslednji stadijum.
Rukom mi
pokazuje na uvele dojke,
A pogledom broji ljude.
Jedan manje, uzviknu sa nadom,
A njen glas me opeče.
Konačno se otvori šalter.
Hodnicima se razli metež, graja i miris uvele nade.
Dva policajca dovedoše nekog sa rasječenom rukom.
Kriminalac, kriminalac ima prednost, govore
i pomjeriše Poljakinju sa bebom,
povrijeđenog građevinskog radnika sa malterom na
rukama
i ženu koju
jede rak.
Gledam lokvu
krvi i razmišljam
Koga je
potrebno ubiti da bih konačno
došao na red?
Izvor: autor
Sürgősségi központ. Koševo.*
A
fájdalmat cigarettafüsttel ámítom,
agytompítás.
Sötét
vérrögök szakadoznak,
lábamon
friss vér csorog.
Vörösajkú
nővér
mutat a
jelre:
Tilos a
dohányzás.
Eldobom a cigarettát, ép lábammal
taposom szét.
A törmelék véremmel keveredik.
Széttaposott testre emlékeztetnek, már-már
fohászkodtam.
A tolóablak előtt egyre hosszabb a sor.
Reggeliszünet, suttogják.
Két óra hosszat?!
Kérdés helyett inkább rimánkodás volt.
Előttem egy asszony gyerekét csitítja.
Fiú, tíz hónapos. A láz harmadik napja gyötri.
Rongyokba csavartan dajkálja, furcsa nyelven altatót
dúdol.
Azt mondja, lengyel.
Altatója mintha gyászinduló lenne,
a gyereksírás meg szaggatja.
A vészmadarat.
Elől férfi, munkaruhában,
könyvecskéjét malteros kezével szorongatja.
Arcán fájdalmas fintor, válla felkötött.
Vas szúrta át.
Érzéstelenítés nélkül varrták. Mondja,
nővér-feledékenység, betegszabadsági bizonylatra vár.
De tudja, gazdája nem fogadja el.
Az otthonéhezőkre gondol, akiket etetni kell
és szemét szürke kezével törli.
Könnyezik, égeti a malter.
Mellettem fejkendős asszony ül.
Kék szeme álmodozóan tekint a tolóablak felé.
Ajkai mozognak. A sorban lévőket számlálja.
Holmi bizonylatért harmadik napja jön.
A kendőt kopasz fejéről sovány kezével veszi le.
Daganat. Utolsó fázis.
Kezével aszott melleire mutat,
Tekintetével az embereket számlálja.
Eggyel kevesebb, mondják többen reménykedve,
Engem gyötör az a hang.
A tolóablak végre kinyílt.
A folyosón tolongás, moraj és hervadt reményszag árad.
Két rendőr egy felmetszett kezűt kísér be.
Fegyenc, a fegyenc előnyben részesül, mondják
és visszaszorul csecsemőjével a lengyel nő,
malteros kezével a sebesült építőmunkás
és a rákos asszony.
Nézem a vértócsát és latolgatom
Ahhoz, hogy végre sorra kerülj,
kit kell megölni?
* Koševo (Kosevo) – szarajevói városnegyed
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése