Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2018. október 26., péntek

Gergely Ágnes Harmadszor – Treći put


Gergely Ágnes Endrőd, 1933. október 5. –

Harmadszor

P. Z.-nak

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.

Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

1962



Treći put

P. Z.-u

Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila
na jesenjoj svili tvojih rečnica,
i poznat miris zove, jasmina i paprata
putem drugih sam udisala.
Koji put sam verovala: ja sam jasmin.

Sedam godina sam bila jasmin, tis;
vazdušni koren sam nad zamišljenom
obalom potoka pustila
i verovala, koren je jak,
mislila sam, zemlju dotiče.

Koren mi je sedam godina bio jak,
staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže
mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,
i u vetru nepomičan.

Sedam godina je nosio vetar vesti
o rodbini, na pustaru, među vinograde,
na grebenu brežuljaka sporo delujućim,
sviraljku rezbarećim, stado terajućim
pomicanjima kostiju,

sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna
udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila
nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi
stvarnost je,

da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,
sedam godina stvarnost je bila
i znala sam: nema više te sile
koja bi me izbacila,
sa te grude ponovo odvojila.

Gde si sad? Nakon sedam godina
nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće
ozareno plove
a ti više ih u istinu ne pretvaraš,
tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.

Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,
nakon sedam godina
da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –
ali zahvaljujem se
što tu zemlju pre ti si mi dao.

Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno
četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.

1962

Prevod: Fehér Illés

1 megjegyzés: