Gergely Ágnes Harmadszor – Treći put

Gergely Ágnes Endrőd, 1933. október 5. –

Harmadszor

P. Z.-nak

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.

Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

1962

Forrás: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/GERGELY/gergely00001/gergely00040/gergely00040.html

Treći put

P. Z.-u

Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila

na jesenjoj svili tvojih rečnica,

i poznat miris zove, jasmina i paprata

putem drugih sam udisala.

Koji put sam verovala: ja sam jasmin.

Sedam godina sam bila jasmin, tis;

vazdušni koren sam nad zamišljenom

obalom potoka pustila

i verovala, koren je jak,

mislila sam, zemlju dotiče.

Koren mi je sedam godina bio jak,

staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže

mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,

i u vetru nepomičan.

Sedam godina je nosio vetar vesti

o rodbini, na pustaru, među vinograde,

na grebenu brežuljaka sporo delujućim,

sviraljku rezbarećim, stado terajućim

pomicanjima kostiju,

sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna

udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila

nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi

stvarnost je,

da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,

sedam godina stvarnost je bila

i znala sam: nema više te sile

koja bi me izbacila,

sa te grude ponovo odvojila.

Gde si sad? Nakon sedam godina

nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće

ozareno plove

a ti više ih u istinu ne pretvaraš,

tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.

Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,

nakon sedam godina

da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –

ali zahvaljujem se

što tu zemlju pre ti si mi dao.

Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno

četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.

1962

Prevod: Fehér Illés