Tóth Krisztina Síró ponyva – Rasplakana ponjava

Tóth Krisztina Budapest 1967. december 5. –

Síró ponyva Tudtam, persze, kísértett létezése, de most szagokkal üzent a más-világ, mintha táborba induló kisfiának pakolt volna az anyja: öblítő illatú ingek és fehér zoknik a táskában összehajtva, aztán ne maradj fönn soká. Siettünk, lesz majd két napunk, át a záróvonalon, át a túlba, azt a sárgát előzd meg, és közel érve, jól láttuk, ott a teherautó alján, nevetnünk kellett volna, te meg mit olvasol? azt kellett volna, nevetni mégis, írva állt: “Síró ponyva”.

Rasplakana ponjava Znala sam, da, njegovo postojanje iskušava me, ali sad drugi-svet poruku mirisima šalje, kao da majka sinu, koji se logorovati sprema, pakuje: u tašni sveže prane košulje i bele sokne slaže, ali gore nemoj dugo ostati. Žurili smo, imaćemo dva dana, tamo preko, preko pune linije, pretekni onog žutog, i sasvim blizu stigavši, jasno smo videli, tamo na dnu kamiona, trebali bismo smejati se, a ti šta čitaš? to bi trebalo, smejati se, ipak, bilo je napisano: “Rasplakana ponyava”. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.tothkrisztina.hu/blog/siro-ponyva/