Gojko Božović Neznanac u noći - Ismeretlen az éjszakában

Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –

Neznanac u noći Kada me je neznanac u noći, Na hladnoj ulici Po kojoj je vetar mrsio oblike, Upitao dok mi je prilazio, žustro, S velikim očekivanjima: „Dobro, ko si ti?“ Morao sam da priznam: „Ne znam ko sam ja, Ni ko si ti. Urazumimo se, čoveče! Pogledajmo istinu u oči.“ Mogao sam da širim priču, Da podelim objašnjenje S njim s kojim ništa nisam delio, Da ga nešto pitam, Da kažem bilo šta, Ionako sam imao utisak Da je njemu pitanje važnije od odgovora. Ali ne. Ništa od toga ne bi bilo Iskreno, ni tačno, Pogotovu ne u noći, bez svedoka, Dok su naše reči bile jedini zvuci Zamirućeg grada. Nije bio iznenađen mojim odgovorom. Kao da mu je laknulo. Otišao je čilim korakom, Kao da mi je ostavio neki teret, Čak s nekom pesmom na usnama.

Ismeretlen az éjszakában Mikor éjjel az ismeretlen, A hideg utcán Ahol szélkócolta alakok ballagtak, Sietve felém jőve Várakozással tele megkérdezte: „És te ki vagy?” Be kellett vallanom: „Nem tudom, ki vagyok, És azt sem, te ki vagy. Ember, legyünk tárgyilagosak! Nézzünk szembe az igazsággal.“ Nyújthattam volna a mesét, Azzal, akivel semmit sem osztottam, Megoszthattam volna magyarázatomat, Kérdezhettem volna valamit, Bármit mondhattam volna, Bár azt éreztem Számára a felelettől fontosabb a kérdés. De nem.  Ebből semmi sem lett volna Őszinte, igaz se, Elsősorban a tanú nélküli éjben, Ahol a haldokló városban Egyedüli hang párbeszédünk volt. Feleletem nem lepte meg. Úgy tűnt, megkönnyebült. Fürge léptekkel távozott, Mintha valami terhet hagyott volna rám, Még talán dalolt is. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor