Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2019. január 1., kedd

Šimo Ešić Slika na zidu bolničke sobe – Festmény a kórterem falán


Šimo Ešić Breze kod Tuzle 6. veljače 1954. –


Slika na zidu bolničke sobe

U bolničkoj sobi, na zidu,
malo postrani,
suprotno od mog uzglavlja,
visi u jeftin okvir uramljena slika.
Reprodukcija nekog nepoznatog
autora.
Na njoj, prilično uredno poslagani,
motovi zrele jeseni:
U sredini veliki sočni grozd,
Uz njega grančica načičkana tamno crvenim bobicama,
kao klikerima.
Uz njih, sa lijeve strane, u zraku,
lelujav list, zastao između
krošnje i zemlje, kao između
života i smrti.
Niže, ispod njeg, jedan sličan,
koji se više nikada neće dići.

Sa desne strane, kao u stroju –
jedan iza drugog, uspravljena četiri lista.
Ovako, oslonjeni na svoje patljice,
kao da glume stabla sa prošaranim krošnjama.
Iza njih, u perspektivi,
kao u neurednoj vojnoj koloni,
siluete njihove mnogobrojne braće – takođe uspravne.
Gube se
u zelenkastoj izmaglici.

Iznad grozda, tik uz ukrivljenu patljicu –
glava djeteta.
Okrugla, na dugom tankom
vratu.
Crvena kosa. Oči – dvije tačkice.
Djevojčica. Grozd ispod nje
kao da je njena haljina.

U sredini, ispod onog grožđa i bobica –
prazna puževa kućica.
Ljupko sklupčana. Prugasta kao
pidžama zatvorenika.
Sa tla, prema grozdu i puževoj kućici u sredini,
usmjerena je,
kao oznaka pravca kretanja,
široka, bijela strelica.
Valjda poruka slikara da svi i sve
nezaustavljivo ide u pravcu jeseni,
u mrtvu prirodu.

Ali, šta će onda na slici
ona glava djeteta iza grozda?!
Volio bih to pitati autora.

Osim, ako to i nije dijete,
nego melek – anđelak,
koji nas sve dočekuje?

Nikada nećemo doznati ni to:
da li je nečitko potpisani autor
mogao i naslutiti da će u krevetu
nasuprot njegove slike ležati
jednom jedan bosanski pjesnik,
koji razumije umjetnost?
I da li je, baš zato, postavljena
ovdje,
da ga dočeka, da mu otkrije
svoju tajnu
i da je on oživi svojim stihovima?

Na klinici Helios, Wuppertal, 21. 11. 2017. g.

Izvor: autor


Festmény a kórterem falán

A kórterem falán,
kissé oldalt,
velem szemben,
olcsó keretben lóg egy festmény.
Ismert alkotás
másolata.
Rajta tökéletesen rendezett
érett őszi motívumok:
Középen duzzadó szőlőfürt,
Mellette mint valami üveggolyókkal, vörös bogyókkal
tele ág.
Bal oldalt levegőben
úszó levél, megállt
a korona és a föld között, akár
az élet és a halál között.
Lejjebb, alatta egy hasonló,
de az már sosem kel fel.

Jobbra, mintha sorakoznának –
egymás után négy szálegyenes levél.
Így, levélszárukra támaszkodva
mintha széles koronát tartó fatörzset játszanának.
Mögöttük, madártávlatban,
mint rendezetlen gyalogos hadoszlopban,
sziluettek, testvéreik sokasága – szintén szálegyenesen.
Zöldes ködbe
vesznek.

A fürt közvetlen közelében, a kocsány felett –
gyerekfej.
Kerek, a hosszú
nyakon.
Vöröshajú. Két szeme – két pont.
Kislány. Alatta a fürt,
mintha ruhája lenne.

Középen, az alatt a fürt alatt szintén bogyó –
üres csigaház.
Kecsesen összegömbölyödött. Csíkos,
mint a rabruha.
A földről, középen a fürt és a csigaház felé,
mozgásirányt
megjelölve
széles, fehér nyíl áll.
Talán festőüzenet, minden és mindenki
megállíthatatlanul az ősz, a halott természet
felé halad.

De az a gyerekfej a fürt felett
mit keres a képen?!
Ezt a festőtől szeretném megkérdzeni.

Hacsak nem gyerek,
hanem védszent – angyal,
aki bennünket vár?

És azt sem tudjuk meg:
egyáltalán sejthette-e
az olvashatatlanul aláírt alkotó,
hogy festményével szemben valaha
egy művészetekhez értő
bosnyák költő fekszik majd?
És netán pont azért tették-e
ide,
hogy várja, hogy megfejtse
titkát
és soraival életre keltse?

Helios klinika, Wuppertal, 2017. 11. 21.

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése