Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –
|
Ostanak
sve što prolazi
(i vreme i ljudi i
brodovi duž obale
na kojoj umiru rakovi)
vraća se u izmaglici
u međuprostor odumrlih
razgovora,
tamo gde se preskaču
zarezi i velika slova.
mi koji nismo putovali
čuvamo suvenire tuđih
povrataka,
biramo knjige po
koricama,
detaljni smo u svojoj
površnosti.
iscrtavamo cveće na
obodima poruka,
pa ih šaljemo u boci
za one koji uvek putuju.
za one koji se vraćaju
samo u izmišljenim
frazama.
|
Maradunk
minden, ami mulandó,
(az idő is, az emberek is, a partok mellett
ahol rákok múlnak ki a hajók is)
szitáló ködbe jut,
az elhalt beszélgetések térségébe,
oda, ahol vesszőket,
nagybetűket mellőznek.
mi, akik nem utaztunk,
idegenektől kapott ajándékokat őrzünk,
könyveket kötésük alapján választunk,
sekélyességünkben alaposak
vagyunk.
virágokkal díszített üzeneteket
a mindig úton lévőknek
palackokban küldünk.
azoknak, akik csak
koholt közhelyekben térnek vissza.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése