Lejla Kašić Nema te – Nem vagy

Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –

Nema te

"Koliko te samo svakodnevnih radosti nema
i sitnih pobjeda koje sam željela podijeliti 
sa tobom,
krupnih poraza,
raskida,
novih ljubavi?

Preko hiljadu kafa te nema:
jutarnjih,
podnevnih
večernjih, 
onih litarskih uoči ispita.

Na koliko samo svirki
sam sa tobom željela izgubiti glas,
a tebe nema 
toliko dugo da se plašim smrti.
Da se plašim da nema povratka.
Da se plašim da postoji nikada.

Kao nikada više ti i ja
i ove ulice
i prečice
i glupiranja
i razgovori
i lutanja
i pronalaženja
i Mika Antić
i onaj što je pao na sleđenim poljima Flandrije
i lomljenja zamišljenih čaša od kristala u bomeskom zanosu
i dva-tri naučena akorda na gitari
i crvenih kaputa i smrznutih nosića
i Kotora koji te na nešto sjećao
promrzlih ruku
razbježalih pjegica
smrada cigareta
laži i tvog ,,neću više"
i pametovanja
jer sjećaš se bile smo filosofkinje
u očima nam sva pamet svijeta
od pamtivijeka
a još nismo ni progledale.

Koliko te dugo već nema?
Koliko pijanstava
i želja da nazdravim sa tobom
koliko kokica
pojedenih bez škripe tvoje vilice?

Koliko je prošlo autobusa,
vozova
brodova otplovilo
aviona se vinulo
od kad te nema?
Koliko je prošlo
,,Sve je okej, dobro sam"
u muku vrištanja
,,Nije mi dobro, boli me. Pomozite."

Tri Nove godine su prošle
a da se stara nije pomakla.
Uskoro će i četvrta.
A tebe nema.
A tebe tražim u svemu.

Koliko je prošlo nadanja
da ćeš se odnekud pojaviti
i samo jedan jedini strah
da se nećeš vratiti
Koji nije prošao.
Koliko te... dosta.
Predugo te.''

Izvor: autor

Nem vagy

„ Mennyi mindennapi öröm, apró győzelem

komoly veszteség, szakítás,

új szerelem

marad el, amit

veled akartam

megosztani?

Kávék ezreiről maradsz le:

a reggeliekről

délutániakról,

esteliekről,

a vizsgák előtti bőségesekről.

Hány mulatáskor

akartam hangom veled veszíteni,

ám oly régóta

nem vagy, most a haláltól félek.

Félek, nincs visszaút.

Félek, a soha az úr.

Soha többé te és én

és ezek az utcák

és a keresztút

és a bolondozások

beszélgetések

csatangolások

felismerések

és Mika Antić

és az aki Flandria fagyos mezején esett el

és a bohém lelkesedésben a képzelt kristálypohárzúzás

és a gitáron néhány megtanult akkord

és a piros kabátok és megfagyott nózik

és a téged valamire emlékeztető Kotor

gémberedett kézre

szétszéledt szeplőkre

cigarettabűzre

hazugságra és a te ,,többé nem teszem"-re

és okoskodásaidra

mert, emlékszel, bölcsek voltunk,

ősidőktől fogva

tudósok,

pedig még csak nem is eszméltünk.

Mióta nem vagy?

Hány felöntés a garatra

és veled való koccintás,

hány csomag pattogatott kukorica

állkapcsod reccsenése nélkül?

Hány autóbusz, vonat

ment el,

hajó úszott el,

repülőgép röppent a magasba,

amióta nem vagy?

Mennyi

„Minden rendben, jól vagyok” múlt el

a néma sikolyban

„Nem vagyok jól, fáj. Segítsetek.”

Három Újév múlt,

de az óév nem moccant.

Hamarosan a negyedik is.

És te nem vagy.

És mindenben téged kereslek.

Mennyit reménykedtem

valahonnan csak előbukkansz,

de csak a félelem

nem jössz vissza

Az nem múlt.

Te mennyi ideje... elég.

Túl soká.”

Fordította: Fehér Illés