Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2019. május 8., szerda

Lejla Kašić Nema te – Nem vagy


Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –

Nema te

"Koliko te samo svakodnevnih radosti nema
i sitnih pobjeda koje sam željela podijeliti
 
sa tobom,
krupnih poraza,
raskida,
novih ljubavi?

Preko hiljadu kafa te nema:
jutarnjih,
podnevnih
večernjih,
 
onih litarskih uoči ispita.

Na koliko samo svirki
sam sa tobom željela izgubiti glas,
a tebe nema
 
toliko dugo da se plašim smrti.
Da se plašim da nema povratka.
Da se plašim da postoji nikada.

Kao nikada više ti i ja
i ove ulice
i prečice
i glupiranja
i razgovori
i lutanja
i pronalaženja
i Mika Antić
i onaj što je pao na sleđenim poljima Flandrije
i lomljenja zamišljenih čaša od kristala u bomeskom zanosu
i dva-tri naučena akorda na gitari
i crvenih kaputa i smrznutih nosića
i Kotora koji te na nešto sjećao
promrzlih ruku
razbježalih pjegica
smrada cigareta
laži i tvog ,,neću više"
i pametovanja
jer sjećaš se bile smo filosofkinje
u očima nam sva pamet svijeta
od pamtivijeka
a još nismo ni progledale.

Koliko te dugo već nema?
Koliko pijanstava
i želja da nazdravim sa tobom
koliko kokica
pojedenih bez škripe tvoje vilice?

Koliko je prošlo autobusa,
vozova
brodova otplovilo
aviona se vinulo
od kad te nema?
Koliko je prošlo
,,Sve je okej, dobro sam"
u muku vrištanja
,,Nije mi dobro, boli me. Pomozite."

Tri Nove godine su prošle
a da se stara nije pomakla.
Uskoro će i četvrta.
A tebe nema.
A tebe tražim u svemu.

Koliko je prošlo nadanja
da ćeš se odnekud pojaviti
i samo jedan jedini strah
da se nećeš vratiti
Koji nije prošao.
Koliko te... dosta.
Predugo te.''

Izvor: autor


Nem vagy

„ Mennyi mindennapi öröm, apró győzelem
komoly veszteség, szakítás,
új szerelem
marad el, amit
veled akartam
megosztani?

Kávék ezreiről maradsz le:
a reggeliekről
délutániakról,
esteliekről,
a vizsgák előtti bőségesekről.

Hány mulatáskor
akartam hangom veled veszíteni,
ám oly régóta
nem vagy, most a haláltól félek.
Félek, nincs visszaút.
Félek, a soha az úr.

Soha többé te és én
és ezek az utcák
és a keresztút
és a bolondozások
beszélgetések
csatangolások
felismerések
és Mika Antić
és az aki Flandria fagyos mezején esett el
és a bohém lelkesedésben a képzelt kristálypohárzúzás
és a gitáron néhány megtanult akkord
és a piros kabátok és megfagyott nózik
és a téged valamire emlékeztető Kotor
gémberedett kézre
szétszéledt szeplőkre
cigarettabűzre
hazugságra és a te ,,többé nem teszem"-re
és okoskodásaidra
mert, emlékszel, bölcsek voltunk,
ősidőktől fogva
tudósok,
pedig még csak nem is eszméltünk.

Mióta nem vagy?
Hány felöntés a garatra
és veled való koccintás,
hány csomag pattogatott kukorica
állkapcsod reccsenése nélkül?

Hány autóbusz, vonat
ment el,
hajó úszott el,
repülőgép röppent a magasba,
amióta nem vagy?
Mennyi
„Minden rendben, jól vagyok” múlt el
a néma sikolyban
„Nem vagyok jól, fáj. Segítsetek.”

Három Újév múlt,
de az óév nem moccant.
Hamarosan a negyedik is.
És te nem vagy.
És mindenben téged kereslek.

Mennyit reménykedtem
valahonnan csak előbukkansz,
de csak a félelem
nem jössz vissza
Az nem múlt.
Te mennyi ideje... elég.
Túl soká.”

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése