Vlasta Mladenović Šarkamen
kraj Negotina 17. mart 1956. –
U bespuću jezika
(sa Ilešom Feherom)
Literatura
je avantura
i ništa više, ništa nije kao što piše; sreća je božji dar i opomena u isto vreme.
Sve je tako
daleko,
nije pesnik ono što je rekao, nego što čini, senka koja nestaje u daljini.
Bledo je
nebo
što se spušta nad ravnicom, sam u beskraju, vučem knjige, teške taljige.
Sve je
besmisleno,
o moja pogrbljena seno, tišina jedino ima smisla i san u koji tonem, glasan a nem. |
A nyelv úttalan útjain
(Fehér Illéssel)
Kaland
a literatúra
és
semmi más,
az
írás hamisítás;
isteni
ajándék a boldogság
és
figyelmeztetés.
Minden
oly messze,
a
költőt nem intelme,
tette
minősíti,
messzeségbe
vesző kísértet.
Halvány
a síkságra
boruló
ég,
egyedül
vagyok a végtelenben,
könyveim
cipelem,
nehéz szekér.
Ó,
hajlott kalászaim,
minden értelmetlen,
a csend
az, aminek értelme van
és amibe merülök, az álom,
némán is hangos.
Különös érzés, mikor a fordító
hozzá szóló sorokat fordít.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése