Gordana Ćirjanić Najezda – Tömeges támadás

Gordana Ćirjanić Stepanovićevo 1957. –

Najezda I ja sam odande, iz onog nakaznog sveta u kome svakodnevno, kroz sitna poniženja, čovek zalaže svoj ljudski lik veći izvan kategorija strpljenja jer su redovi za hleb i grob, za parče sivog neba njegov primarni posao i njegov hobi, jedina njegova međuljudska mera. I ja sam odande. Ko bi rekao, znam, među vama se krećem, nalik vama, ali ne delim vaš strah od najezde. Mirišem na „čisto rublje”, u isti bolero se utapaju moja reč i dah i smejem se na iste šale, ali ne osećam vaš strah od najezde.                                 I ja sam odande odakle bauljaju prema vama, plastičnim kesama zaštićeni od kiše, od vašeg užasa, sažaljenja i dresirane čovečnosti. Ali ne bojte se mene i mojih jer ja mirišem na “čisto rublje”, jer moji najbliži i dalje stoje u redu, čekaju moja pisma. Ja sam dobro zaštićena od kiše ali mada se moja reč i dah utapaju u vaš bolero, nisam vaša, a ni njihova više. I ja sam nekad došla odande odakle stižu u čoporima na vaše TV-ekrane, približavaju se da vam zagorčaju ukus jutarnje kafe, stižu pred vaše bele ruke, tako isprane, pred vaše visoke kapije, tako zamandaljene, pred vaše zidine, tako čvrste, pred vaš stan, pred vaš lik, drugačije strašilo što mi jedini san oduze. I ja sam odande. Neka vam ne bude čudno – odande s ponosom, iako je u meni nešto mrtvo kao što je mrtvo u vama nešto drugo.

Tömeges támadás Én is onnan jöttem, abból a torz világból, ahol a mindennapos megaláztatásokon keresztül az ember emberi mivoltát a tűréshatáron túl teszi próbára, sorba állnak kenyérért és sírért, egy rész szürke égért, ez elsődleges feladata és szenvedélye, az egyedüli emberek közötti mérce. Én is onnan jöttem. Nocsak, tudom, közöttetek mozgok, hasonlóak vagyunk, de a tömeges támadástól való félelmeteket nem osztom. „Tiszta ruhaillatom“ van, szavam, leheletem egyazon ütembe merül, egyszerre nevetünk, de a tömeges támadástól való félelmeteket nem osztom. Én is onnan jöttem, ahonnan esőtől, rettegéstől, könyörülettől és idomított emberségtől műanyagzacskókkal védetten botorkálnak felétek. Mert „tiszta ruhaillatom“ van, tőlem és a hozzám tartozóktól ne féljetek, mert a hozzám tartozók továbbra is sorba állnak és leveleimet várják. Esőtől védett vagyok, igaz, szavam, leheletem veletek egyazon ütembe merül, de nem vagyok a tiétek és övéké sem. Én is valaha onnan jöttem ahonnan képernyőitek elé falkákban érkeznek, közeletekbe férkőznek, hogy a reggeli kávé ízét megkeserítsék, ártatlan, tisztára mosott kezetek elé, magas, gerendával biztosított kaputok elé, az oly biztos várfalatok elé, álmotok elé, elétek érkeznek az álmomat is megrontó másfajta rémek. Én is onnan jöttem. Ne csodálkozzatok – onnan, büszkén, még akkor is, ha bennem valami halott, mint ahogy bennetek is valami más halott. Prevod: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.