Dragan Jovanović Danilov Podrum – Alagsor

Dragan Jovanović Danilov Požega 7. novembar 1960. –

Podrum Teško je reći seća li se još neko osim mene tog podruma u kome trulio je već proklijali krompir i kiselio se kupus u bačvi na čiji je poklopac bio navaljen golemi, beo kamen, nagrižen solju. Ugalj je već godinama stajao na gomili u uglu i suhe muškatle u saksijama što ih je odbacila moja majka trulile su u svom izopačenom životu. Ovde gde Kraljica Plesan otkriva svoje lice, vlažno kao leđa jegulje i krastača jedna gaca kroz vodu što ne otiče nikuda, bejaše vrtić za pacove, bube malene i grbave stvorove čiji se životi  (kao i svih vragova, uostalom) odvijaše između memle podruma, hodnika i stepeništa što vodilo je do svetlarnika s pogledom na zid ciglane. Ponekad, na kraju zime, strpljiv kao plamen na sveći, spuštao sam se u to mračno carstvo. Drhtah kao u grobu sa uhom načuljenim, dok napolju cvao je sav taj strašni teret jorgovana i ruža što bile su same sa svojim laticama, u buđenju mirisnom. Otele su nemost iz usta ribljih, te bele ruže, i ne znajući da jedna mala Marija peva u njihovom obliku.

Alagsor Nehéz állítani, rajtam kívül emlékszik-e még valaki arra az alagsorra, ahol a már kicsírázott krumpli rohadt és a fedőlapját hatalmas, só-marta fehér kővel terhelt hordóban, káposzta savanyodott. A sarokban évek óta ott tornyosodott a rakás szén, meg semmirevaló életükben az anyám által kidobott cserepekben elszáradt muskátlik poshadtak. Itt, ahol a Penész-királynő angolnahát-nyirkos arcát felfedi és a sehová elfolyó vízben varangyos-béka kúszik, a pockok, apró bogarak és púpos lények édenkertje volt, melyeknek élete (mint általában minden pokolfajzaté) az alagsor, a folyosó és a téglagyárra néző padlásablakhoz vezető lépcsőház penésze között zajlott. Néha, tél-végen, gyertyaláng-türelemmel ereszkedtem abba a sötét birodalomba. Míg kinn, az illat-ébredésben a szirmukkal egyedül lévő orgonák és rózsák félelmetes terhe nyílott, neszekre figyelve, mint a sírban, reszkettem. Azok a fehér rózsák a némaságot a halak szájából lopták el, nem tudva, alakjukban egy kis Mária énekel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.