Miroslav Maksimović Životinje – Az állatok

Miroslav Maksimović Njegoševo 26. maj 1946. –

Životinje

Iščezavaju, mnoge iščezavaju. Zgrade osvajaju šume,
grad se raskomočuje
u mirisnim i cvetnim poljima
i nervozno stresa
likove i lava i jarca i lakog konja
sa fasada.

Nema urlika
što je znao da ujedini prostor.
Mislim na jednog tigra
što je znao da preskoči ogradu,
da nas naoruža strahom.
Od čega da te zagrljajem
Zaštitim?

Iseckane, mnoge su iseckane
— tek u jelovnicima se množe.
Izdeljene u podklase —
ramstek biftek
krmenadla vešalica
rebarca mozak papci:
moja organska veza sa životom.

Gde je runo toplo od umiranja
da se ogrnem?
Čovek u sivom odelu
ulazi u hiljadu kancelarija
da bi zaradio za ljubav
veliku praznu prostoriju
s okačenim državnim slikama.

Tope se, isparavaju.
Tek oblak zadrži oblik konjske glave,
pogleda grad mutnim okom,
zatim pljusne kiša
i pisac čuje kako na oknu sobe
narasta i jača topot
iščezlih čopora
i krda.

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=351.0

Az állatok

Eltűnnek, sok tűnik el. Az erdőket házak foglalják el,

a város az illatos,

virággal borított mezőn terpeszkedik

és a homlokzatokról

alakokat oroszlánok, kecskebakok, lovak formájában

idegesen ráz le.

Nincs

teret egyesítő üvoltés.

Egy, a kerítést

átugorni képes tigrisre gondolok,

hogy bennünket félelemmel fegyverezzen fel.

Öleléssel mitől

Óvjalak?

Felszeleteltek, sok a felszeletelt

– csak az étlapokon szaporodnak.

Alcsoportokra osztottan –

hátszínszelet vesepecsenye

rövidkaraj füstölt-hús

borda velő köröm:

szerves kapcsolatom az élettel.

Hol a halál a meleg gyapjúja,

felvegyem?

Az állami képekkel telerakott

tágas-üres termek szeretetéért,

szürke öltönyben

irodák sokaságába

jár az ember.

Olvadnak, párolognak.

Lófej-formát csak felhő tart,

zavaros tekintettel néz a városra,

majd zápor jön

és a költő hallja, az ablaküvegen

az eltűnt falkák és csordák

dobogása jelentkezik és

erősödik.

Fordította: Fehér Illés