Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2019. október 16., szerda

Dijana Tiganj Oh, jesen – Ó, ősz


Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –


Oh, jesen

Uvelo lišće na stazama Vilsonovog šetališta svjedočiće
da smo nekada postojali i neki
Mi. 
I ozeblo miholjsko sunce zbog kojeg mi je rumen lice oblilo.
Ili je to bilo zbog blizine tvog daha. 
Neki glas koji je govorio stihove Gorana Tadića i 
"teško mi je jer znam da je i tebi teško...". 
I imigranti čije su nesrećne oči čeznjivo našu sreću gledale 
s one strane Miljacke, 
vidjevši u našim koracima duh slobode. 
Domovinu. I nadu. 
Ulični prodavci nakita i smaragdne naušnice koje si mi stavio na uši i riječi: 
" Za nju."
I trag zuba na lijevom obrazu. 
Zbunjeni pogled kontrolora nakon bijega iz tramvaja jer nijesmo kupili kartu,
ne jer nijesmo imali,
već jer smo voljeli jurcati držeći se za ruke,
I poljubac koji je prigušio smijeh. 
I izdajničko lupanje srca. 
Jer sam bila živa. Jer si bio živ.
Jer smo bili Mi.
Zvuci poznate melodije:" Bio sam jednom novembar..." 
Ukus pečenog kestenja i hladni dah novembra,
i moja ruka u džepu tvog kaputa, 
i usne uz tvoje rame.

Oh, jesen tako prokleto sjeća na tebe... 

Izvor: autor


Ó, ősz

A Vilszon-sétány hervadt levelei bizonyítják
egykor Mi is
voltunk.
Meg volt az arcomat kenyér-pirosra festő későőszi napsugár is.
Vagy közeli leheleted hatása volt.
Netán a Goran Tadić sorait idéző hangé
„sír a lelkem, mert tudom, a tiéd is...”
Esetleg a Miljacka túloldaláról boldogságunkat vágyakozva
néző migránsoké,
akik lépteinkben a szabadság szellemét látták.
Hazát. És reményt.
Az utcai ékszer-kereskedőké, a fülembe tett smaragd függőé, meg a megjegyzésé:
„Övé.”
Meg arcom baloldalán a fog-nyomé.
A villamos-ellenőr szökésünk utáni zavart tekintetéé, jegyet nem vettünk,
nem, nem vettünk,
mert jobban szerettük a kézen-fogva rohanást,
meg a nevetést elfojtó csókot.
Meg a közös szívdobogásé.
Mert éltem. Mert éltél.
Mert Mi voltunk.
Az ismert dallamé: „Egyszer november voltam...”
A sült gesztenye-ízéé, meg a hideg novemberi leheleté,
és a kabátod zsebében lévő kezemé,
meg a válladon nyugvó ajkamé.

Ó, ősz, átkozottul téged idéz...

Fordította: Fehér Illés



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése